Space Warriors >> Fight of the Mankind >> Játéktér

Miközben az admirálissal vitattuk meg a következő támadásunk terveit hirtelen a képernyő szemcsésedni és sisteregni kezdett, a hajóink érzékelői szinte egyszerre visítottak fel és Kisaki kapcsolódott be a kettőnk beszélgetésébe hirtelen. Ahogy a kivetítőn a kép ketté oszlott, egyik oldalon az admirális a másikon Kisaki, láttam rajta a teljes rémületet.

- Mester közeledik a Deus!

A név kiejtésére kiesett a kezemből a poharam és remegő lábakkal, kikerekedett szemekkel álltam fel a székemből és az emberimre is átragadt a félelmem amit leolvastak az arcomról holott nem tudták mi az a "Deus". Az admirális is érezte nagy baj van.

- Ne... az nem lehet - mondtam remegő hangon

Azonban ekkor az eddig zavaros adás kitisztult és hirtelen minden elcsöndesedett...

- Itt van... - néztem fel a híd plafonjára

Ekkor az űrben egy hatalmas lökés hullám rázta meg a hajóinkat, mind az admirálisét, az ennyimét, Kisaki flottáját és az admirális többi támadó hajóit. A lökéshullám csupán annak az eredménye volt ahogy a Deus kilépett a hipertérből és egyenesen felettünk állt meg. Óriási volt, szavakkal szinte leírhatatlan. A mi hajóink porszemnek tűntek mellette. Majd 15 kilométer hosszú hajó brutális fegyverzete szabad szemmel kivehető volt amik akár bolygók szétzúzására is alkalmasak lettek volna. Jól tudtam mire képes... láttam harcban még kiskoromban... ezer és ezer hajót hordoz a magjában, egy élő lélegző erőd az egész, úgy tartottuk otthon, hogy elpusztíthatatlan... épp mint apám... aki ennek a szörnyetegnek az ura. Mindannyian döbbenten figyeltük, az emberim mozdulni sem mertek csak a kivetítőt nézték...

- U-u-uram be-be-bejövő hívás - dadogta Fredrick
- Képernyőre - nyögtem ki pár másodperc késés után és próbáltam összeszedni magam.

A képernyőn most egyszerre láttam mindenkit, baloldalon az Admirális, Jobboldalon Kisaki és középen... az apám... Az admirális most láthatta őt először, noha apám vak mégis tekintete mintha a lelkünkig hatolt volna.

- Hector... nagyon dühös vagyok rád... - törte meg a csendet

Én remegő lábakkal mint egy kisgyerek megszólalni sem mertem, most értettem meg csak ki ellen fordultam, milyen hatalmas ereje is van és rettegtem tőle... most itt volt, egy kis csótánynak éreztem magam előtte amit akkor tapos el amikor akar.

- És Kisaki! - emelte fel a hangját - Tudtam becsülted a bátyád de erre nem számítottam volna...

Kisaki is rettegő tekintettel meredt a képernyőkre és neki sem jött ki egy hang se a torkán.

- Érzem a félelmeiteket és élvezem... nagyon... - nevetett fel - elárultatok és úgy döntöttem szenvedni fogtok! Szép lassan... Ssak kis korcsok vagytok! És büntetést érdemeltek, főleg te fiam!

Azután csettintett eggyet és a képernyőn megjelentek a hajóink szétszaggatott roncsai, egytől-egyig mind. Nem akartam a szemeimnek hinni, azok akiket hazaküldtem mind meghalt... csak roncsok és az ürességben lebegő szétszaggatott testek maradtak... És ekkor váltott a kép én pedig térdre rogytam... Az állomásunk... az otthonunk... megsemmisült... szikrázó és még fel-fel robbanó fémdarabok maradtak belőle...

- Ne... ne... NEEEE!!!!!!!!!! - fakadtam ki

A képernyő végül visszaváltott középen apámra én pedig könnyes, dühtől teli szemekkel néztem fel a földről.

- Mi az fiam? Meg sem kérdezed honnan tudtam hol vagytok?

Ekkor mint egy villanás hatolt a tudatomba a kérdése... valóban... csak az admirális tudta rajtunk kívül... csak nem... rá néztem és próbáltam kiolvasni Tavaszi Tekercs szemeiből...

- Nyugi fiam, nem az admirális árult el. A tanács letöltötte az admirális hajójának adatait és onnan tudta meg hol vagy... egyenlőre nem léptek de kitaláltak valamit... kapcsolatba kerültek velem. Mikor az admirális adatiból kiderült minden számukra azonnal felkerestek. Egyezséget kötöttünk. Jelenleg tűzszünet van a Flotta és a Birodalom között. Visszaadtuk a Centaury 3-at is... cserébe egyenlőre nem támad egyik fél sem. Viszont cserébe megkaptam hol is vagy és én pedig elpusztítottam - nevetett fel - hidd el élveztem.
- Lola - hajtottam le a fejem
- Hector! - hallottam meg akkor hirtelen Lola fájdalmas hangját és felkaptam a fejem.

Ott állt az apám mellett, hátrakötött kezekkel.

- Megkíméltem, mégis az unokáimat várja... belőlük talán jobb harcos lesz - vigyorgott gonoszan
- Hector! Mindenki meghalt! - zokogta - Elárultak minket! Ezért segítettél nekik?! EZÉRT???!!!! - sikította - Nem akarok még meghalni, nem akarom hogy a gyerekeinket kihasználja! Nem ezt... - borult térdre és látszott lelkileg teljesen összeomlott.
- Nos fiam, a vizsgálataink alapján 7 hónap és megszületnek az unokáim. Hm... adok neked kerek egy évet. Ha addig eljutsz hozzám megkímélem az életét és visszaadom neked... ha nem? Hehe... és ne feledd! Most egyenlőre egyedül vagy - nevetett - az admirális kötik a szabályok... nem nyúlhat hozzánk! Még találkozunk fiam!

Azzal az adás megszakadt és amilyen hirtelen jött olyan hirtelen el is tűnt a Deus. Nagy nehezen felálltam és Kisakira néztem aki látta a szememben a tiszta gyűlöletet és csak bólintott és kilépett a beszélgetésből. Mielőtt az admirális bármit is mondhatott volna nekem szúrós, haraggal teli pillantást vetettem rá majd megszakítottam a beszélgetést és a székembe ültem és átvettem a hajóm irányítását és Kisaki flottájával karöltve egyenesen a Földhöz vezető féregjárat felé indultunk.... a 26 hajó teljes sebességgel száguldott...

- Uram...
- Pofa be Fredrick! - ordítottam... még sosem láttak ilyennek - Az admirális megadta a féregjárat kódjai, kihasználjuk... Kisaki!
- Igen mester?
- Pusztítsatok el mindent amit utánunk küldenek, vagy előttünk lesz!
- Uram!
- Kuss Fredrick!!! ELÉG VOLT A TANÁCSBÓL!
- Mit akar tenni?
- Pusztítani! Kiírtani! Kiírtan az egész rohadt tanácsot és a szarrágó, áruló Földieket!

A szememben iszonyatos düh és gyűlölet égett... másra nem gondoltam csak a gyilkolásra...

Tanácskozás közben egyszer csak minden érzékelő kiakadt, Földvájó mongúzon pedig láthatóan halálfélelem lett úrrá, úgy tűnt, ő tudja mi okozza ezt és ez nekünk egyáltalán nem előnyös dolog...
- Drake! Azonnal... Mi a franc? - hatalmas lökést éreztünk, alig bírtam állva maradni
- Mindenki jól van? -
- Igen uram? -
- Károk? -
- Semmi jelentős uram, csak nagyon erősen érezhető volt a lökéshullám, de a hajó nem rongálódott meg -
- Remek, ez jó hír, de az ott... Te jóságos ég... - mondtam, miközben a lökéshullámot kiváltó, szinte bolygónyi méretű hajóra meredtem - Miért van olyan érzésem, hogy ez nem az erősítés... -
Majd ezután visszatértem a képernyőhöz
- Kapitány, ez meg mi a r... - de láttam, hogy van gondja az én kérdezősködésem nélkül is, úgyhogy inkább csendes szemlévő léptem elő.
A "beszélgetés" előrehaladtával kiderült, hogy ő a császár, a kapitány és Kisaki apja. Hát mit ne mondjak, nem tűnt sem túl nyugodtnak, sem túl bizalomgerjesztőnek... Majd sorra jöttek a letaglózó "bejelentések"... Földvájó mongúzék bázisa... Elpusztították... Miután ez kiderült, már kezdtem érezni, hogy itt bizony gyökeres változás fog előállni... Ahogy rám nézett... Pedig ez engem is épp úgy meglepett, mint őt magát... Aztán a felkerült a pont is az I-re... Kiderült, hogy jelenleg tűzszünet van és hogy ennek feltétele volt, hogy a hajóm információit felhasználva a császár megtalálja a fiát... Hirtelen engem is őrült harag fogott el.
*Hogy az a... Hogy képzelik, hogy az én hajómat?... És így... Áhhhh, ez így nagyon nem lesz jó... Hogy az a...*
Majd megpróbáltan higgadtan végiggondolni és rá kellett jönnöm, hogy mint a Mélyűri Flotta admirálisa, igazat kell adnom a Tanács lépésének.
*Most hideg fejjel és mint admirális kell gondolkodnom... Ez előnyösnek tűnik és kifogásom sem lehet ellene, de valami készül háttérben, erre meg mernék esküdni...*
Ugyanakkor igyekeztem magánemberként, Földvájó mongúz barátjaként is áttekinteni a történteket.
*Ez egy szörnyeteg. A saját fiát... Hú de szétrugnám a...*
Majd ez a részlet hirtelen kizökkentett: "és ne feledd! Most egyenlőre egyedül vagy, az admirálist kötik a szabályok... nem nyúlhat hozzánk! "
*Igaza van... Ha nem akarok én is dezertőr lenni, csúnyán sem nézhetek erre a szemétre... Nyugalom, az emberiséget, a saját jövődet tartsd szem előtt! Admirális vagy!*
Majd amilyen hirtelen és váratlanul megérkezett, olyan gyorsan távozott is a monstrum...
Én már épp kezdtem volna valamilyen köztes megoldást kigondolni, ám a kapitány tekintete - ha nem is volt meglepőnek nevezhető- igencsak megrémített... Ha pusztán tekintettel ölni lehetne...
Majd egy szempillantással később az egész flottája teljes sebességgel elszáguldott... Volt egy olyan érzésem, merre is indultak...
- Uram? Ez meg most?... -
- Rossz előérzetem van emberek... Azt hiszem, a kapitányt most csillapíthatatlan vágy hajtja, hogy végezzen a Tanáccsal... vagy még rosszabb... -
- És most mit tegyünk uram? Megállítjuk? A féregjáratnak hála már az előtt a Földnél lehetünk, hogy ők belépnének a Centaury-1be -
*Úristen, a féregjárat... Hisz én megadtam neki a személyes kódomat hozzá...* - ült ki a rémület az arcomra.
- Uram? Mi az? -
- Drake, azthiszem hatalmas hibát követtem el... A kapitány tudja használni a féregjáratot... Azonnal, csatornát és indulás a Föld felé! -
- Figyelem a teljes flottának, itt Tavaszi tekercs. Jelen állapotban úgy tűnik, Földvájó mongúz ellenünk, de legalábbis a tanács ellen fordult. Ezt pedig nekünk nem szabad hagynunk. Minden hajó azonnal induljon vissza, a Föld irányába, a féregjárat felé. A kapitány sajnos - az én hibámból - tudja használni, így nincs sok időnk. Minden egyebet majd, ha kapcsolatba sikerült kerülni vele. Talán meg lehet győzni... Ha nem... Gyerünk, sürget az idő! -
Majd a flotta is megindult "hazafelé".
- Rendben, most pedig egy vadászrajt küldjenek azonnal kapitány után. Tüzelni tilos, próbáljanak kapcsolatot teremteni velük. Gyerünk! -
A raj percekkel később el is hagyta a hajót, majd megpróbáltam én is elérni őket:
- Földvájó mongúz jelentkezz, itt Tavaszi tekercs. Kapitány... Kérem ne csináljon ostobaságot. Tudom, most rendkívül dühös, nem ok nélkül. Azt le kell szögeznem, hogy az adatok leszívása a beleegyezésem és tudtom nélkül történt és engem is dühít... A Tanács bennem sem bízik teljesen és én sem eszem a tenyerükből, de ők mégiscsak a feletteseim és az emberiséget képviselik. Ezt kérem tartsa szem előtt... Maga hogy cselekedett volna, ha hasonló cipőben jár és ilyen lehetőség adódik? Ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogy nekem ez az egész gyanús és biztos vagyok benne, hogy a háttérben készül valami... Nem ez a megoldás... Higgyen nekem. Találunk valamilyen megoldást arra, hogy nem érhetek az ellenséghez, de valahogy mégis a segítségére legyek, csak kérem, forduljon vissza és beszéljük meg. Tehát kapitány, mint a barátja kérem, hogy gondolja meg a dolgot és beszéljük meg a dolgot higgadtan, de mint a Mélyűri Flotta admirálisa, felszólítom, hogy azonnal forduljon vissza, különben tüzet nyitunk és ellenségként kezeljük a továbbiakban. -
Tavaszi tekercs kiszáll, vétel
*Nagyon remélem, hogy meggondolja magát, már csak azért is, mert nagyon útálnám magam, ha végül mégis a Tanácsnak lenne igaza a kapitányt érintő hozzáállásban...*

- Kapitány... Az admirálisnak... igaza van... - nézett rám Fredrick miután felolvasta az üzenetet
- Lőjék ki az érkező vadászokat.
- De uram!
- LŐJÉK LE ŐKET! EZ PARANCS!
- Nem URAM! - állt fel Fredrick majd én is felálltam és leakasztottam a pisztolyom az övemről és ráfogtam
- EZ LÁZADÁS ELSŐ TISZT! AZONNAL ÜLJÖN VISSZA ÉS LŐJE LE AZOKAT A VADÁSZOKAT!
- NEM! Térjen magához uram! Így mindenkit maga ellen fordít!
- UTOLJÁRA MONDOM! LŐJE LE ŐKET!
- NEM!
- AKKOR ÉN LÖVÖM LE MAGÁT!
- AKKOR SEM URAM!

Azonban nem tudtam meghúzni a ravaszt... meg akartam de mégsem ment... valamiért nem... Elraktam a fegyverem - amire Fredrick nagyot sóhajtott - leültem és a konzolomon vadul pötyögni kezdtem majd a hajó kivetítői vibrálni és sisteregni kezdtek majd hirtelen minden rendszer leállt és felrobbant a hajtóművünk.

- URAM?!
- Kisaki, átsugárzást!

Azzal eltűntem a hajóm hídjáról és Kisaki mellett teremtem. Ő felállt és átadta a székét majd kiadtam a parancsot.

- Tovább a Föld felé! Egyenesen bele a féregjáratba! Már indítom a kódot ami aktiválja.
- És a hajója mester?
- Már ez a hajóm, a réginek tönkretettem a meghajtását... az admirálisra bízom mihez kezd vele és a legénységével... körözött dezertőrök... halál vár rájuk a Földön de nem érdekel... megtagadták a parancsom... magukra hagyom akkor őket.
- Értem mester. És a vadászok?
- Ha lőtávolon belül érnek tűz.

A 25 hajó sebesen száguldott a hipertérben és közeledtünk a féregjárathoz amikor a követő vadászok lőtávolba értek. A leghátsó hajónk tétovázás nélkül egyetlen Ion sorozattal molekuláikra égette őket... a vadászok hamuvá váltak egy szempillantás alatt, esélyük sem volt. Conduit hajók ellen még egy flottabelinek sem... csak az admirális személyes hajójának...

- Kód átküldve, nyitás 5-4-3-2-1

Amint befejeztem a féregjárat megjelent és belerepültünk. Alig 5 perc utazás után ki is jöttünk belőle és a Föld látótávon belülre került.

- Minden hajónak, orbitális pályára állni!
- Két fregatt közeledik.
- Tűz!

Azzal az első hajók tüzet nyitottak és apró törmelékre forgácsolták a közeledő hajókat.

- Amint pályára álltunk a most átküldött koordinátákra célozzanak! A Föld főbb várospontjai, nem tudom hol lehet a tanács de lecsapunk mindre!
- És az ártatlanok?
- Itt már nincsenek ártatlanok! Kihasználtak, elárultak mindezek után is! A VÉRÜKET AKAROM!

A hajóink végül beálltak a pályára és befogták a főbb városokat a felszínen... milliók élete múlt azon kimondom e, hogy tűz...

- Bátyám... - szólt félénken hozzám Kisaki - a szemed most olyan mint apánké volt egykoron...

A kijelentésére megremegtem és csak néztünk egymás szemeibe egészen belelátva a lelkünkig... az idő mintha lelassult volna... nem tudtam mit mondjak... tűz?... vagy...

*Csak gondolja meg magát. Mert ha nem... Én nem is tudom...* - tűnődtem, miközben követtük őket, de igyekeztünk nem túl közel kerülni.
Majd hirtelen nem várt fordulat, a kapitány hajója egyszer csak megállt, a hajtómű felrobbant...
*Ez nem baleset... Biztosan nem...*
- Rendben emberek, szinte 100%-ig biztos vagyok benne hogy ez nem a véletlen műve és hogy a kapitány nincs már a hajón. Épp ezért a flotta tovább folytatja az üldözést, viszont ezt a hajót sem hagyhatjuk magára, lehetnek túlélők. 2 hajó itt marad, azonnal szervezzenek egy mentő + egy biztonsági csapatot és kezdjék meg az átszállást. Tüzelni tilos! Csak ha ellenségesen lépnek fel, amit viszont kétlek. Tehát biztosítsák a hajót! Mindenről jelentést, az esetleges túlélőkről folyamatosan intézkedem. -
A 2 kijelölt hajó fokozatosan lemaradt tőlünk, majd megkezdték az átszállást.
- Uram, a vadászok megközelítik a kapitány flottáját -
- Rendben, próbáljanak kapcsolatot teremteni, és semmiképp se tüzeljenek. Még ne... - *Nem mint ha sok esélyük lenne egy esetleges tűzpárbajban...*
*Még mindíg bíztam a pozitív fejleményekben, a lelkem mélyén azonban már tudtam, mi fog történni...*
- Alfa vezér jelentkezz, itt Tavaszi tekercs. Mi a helyzet? -
- Uram, most próbálunk kommunikációt kezdeményezni, de egyenlőre... Úristen, ez meg?... Áááááhhhh -
- Alfa vezér! -
- Uram... Végük... Lelőtték őket... Az egész rajt... -
- A francba, hát eddíg tartott volna? A Tanácsnak mégiscsak igaza lesz? Csatornát! -
- Figyelem, itt Tavaszi tekercs, azonnali riadókészültség. A kapitányt sajnos "elvesztettük", elpusztította a vadászokat, ettől a pillanattól kezdve ellenségként, megsemmisítendő célpontként tekintünk rá és a flottájára. Ellenvetés? - a rádió néma maradt - Teljes sebességre az összes hajót, meg kell állítanunk ezt az őrültet, mielőtt még végez a Tanáccsal, sőt ilyen flottával a Föld sem érezheti magát biztonságban. Tudom, ez nagyon kedvezőtlen fordulat és sokkal fejlettebbek nálunk, de arra kérek mindenkit, ezt most felejtse el, az emberiségért harcolunk. Sok sikert uraim. -
- Teljes sebességgel előre! Azonnal egy csatornát a Tanács felé! -
- De uram, épp... -
- Nem érdekel hogy mit csinálnak, érti? AZONNAL értesíteni kell őket, különben már túl késő lesz! -
- Igenis uram -
- Tisztelt Tanács, itt Tavaszi tekercs. Azonnal, ismétlem azonnal hagyják el a Földet, lehetőleg feltűnés nélkül. Földvájó mongúz egy ellenséges hajókból álló flottával önök ellen indult, és azthiszem a Földnek sem kegyelmez. Jelenleg a nyomukban vagyunk, de nem vagyok benne biztos, hogy időben utolérjük őket. Perceken belül belépünk a féregjáratba és a Földnél vagyunk. Tehát ha kedves az életük, azonnal meneküljenek biztonságos helyre, a Földi erőket pedig küldjék a kapitány ellen. Sok esélyük nincs ugyan, de talán időt nyerünk ezzel, míg megérkezem a flottával. Az űrállomásokat is riadóztassák. Tudom, nem szívlelnek engem, tudok a fegyverszünetről és az "áráról" is, de ez nem próba, nem gyakorlat, azonnal meneküljenek! Perceken belül érkezünk - vége
- Uram, a féregjárat. Üsse be a kódot -
- Rendben, kész -
Most utaztunk először vele, félelmetes érzés, nem is beszélve az út idejének drasztikus lecsökkenéséről.
- Érkezés, 5 másodperc... Kiléptünk a féregjáratból uram -
- Rendben, teljes sebesség! -
- Emberek, a kapitány elárult minket, ellenünk fordult. Ezt nem tűrhetjük, és bár fejlettebb technológiát használ, megállíthatjuk! Hiszek magukban, képesek rá! Vas szobor kapitány, önre külön is számítok. Az emberiségért... TÁMADÁS, mindent lőjenek le ami mozog és nem tőlünk van! -
Közben a földi erők is felsorakoztak, az űrállomások is célba vették az ellenséges hajókat.
*Kezdjük hát...*
- Pajzsok maximumra, azonnal berepülünk ,cél a kapitány hajója! Nem lesz egyszerű levadászni, de nekünk van rá a legtöbb sanszunk -
- Uram bemértük -
- Remek. Fegyverek maximumra, és... *Hát így lesz vége egy barátságnak...* - tűnődtem el egy pillanatra -
- Uram? -
- És tűz! Tűz, tűz, tűz! -
*Isten segítsen minket*

A megdermedt állapotomból a hajó rázkódása zökkentett ki ahogy az admirális flottája megérkezett és tűz alá vett minket. Néztem a Földet és ahogy a hajóink körülötte keringtek célra fogva a megadott városokat és nem mozdultak... hiába lőtték őket, a pancsomat nem tagadták meg... ez az én népem vak hűsége... már évszázadok óta....

- Jelentést - mondtam végül
- A parancsára várunk és tüzelünk. A hajóink pajzsa kitart, kisebb károkról érkezett csak jelentést. Az admirális flottája nem jelent veszélyt de nem tarthatjuk a pozíciót sokáig mert lemerülnek a pajzsgenerátoraink - mondta a mögöttem lévő pultnál álló katona
- Lépnünk kell mester. Vagy a Földet perzseljük fel, vagy az admirálist. Vagy amíg tudunk elmenekülünk.
- Nyissanak egy nyitott csatornát minden hajónak, állomásnak a Földnek, mindenki hallja!
- Csatorna él.
- Emberek... emberiség... milliók ártatlan vére tapad a kezeitekhez! A nagyra vélt tanácsotok miatt! Egy tűzszünet miatt amit a Birodalom úgysem fog betartani! Csak azért ment bele az apám hogy engem kínozzon az árulásom miatt! Sose fogja betartani a szavát Ti OSTOBÁK! - üvöltöttem magamból kikelve és könnyekkel küszködve - 6 millióan éltek azon az állomáson! A legtöbbjük a megszállt bolygókról elmenekült család! Gyerekek,anyák, idősek, CSALÁDOK!!!! Hű katonák akik többször megvédték az életetek! AZ EMBERIM AKIK HŰSÉGE HOZZÁTOK PÉLDA NÉLKÜLI VOLT!!!! Mindezt eláruljátok! Azt hittétek így békét hoztok majd? BÉKÉÉÉT???!!! - zokogtam - ÉN IS AZÉRT KÜZDÖTTEM!!!! DE TI OSTOBÁK ELÁRULTOK!!! ÁRTATLANOKAT ÖLETTEK MEG!!!! OLYANOK VAGYTOK MINT AZ APÁM!!!! SZŰK LÁTÓKÖRŰEK ÉS MÁSOKAT ÁLDOZTOK FEL A SAJÁT "BÉKÉTEKÉRT"!!!!

Azzal lezártam az adást majd Kisaki megszólalt hirtelen

- Megvannak! Most próbálják elhagyni a Földet egy kissebb konvojjal, egy katonai támaszpont felé igyekeznek!
- TŰZ! - üvöltöttem teljes torokból

A hajóink hirtelen leszakadtak az orbitális pályáról, célra álltak és szinte egyszerre tüzeltek. A tűzerő fénye bevilágította a szektort és a katonai állomással együtt a konvoj is atomjaira szakadt. Azonban ekkor a hajónk erősen megrázkódott.

- Jelentést!
- Az admirális hajója, teljes tűz alá vett, nem bírunk ki már sokat és megszűnik a pajzs!
- Vissza! Minden hajó, vissza! A támadó flottára fedezet tűz! Cél a hajtóműveik és a fegyverzet!

A hajóink hátat fordítottak a Földnek és távolodni kezdtek közben a közeledő hajókat sorra megbénították.

- Küldöm a koordinátákat! - pötyögtem a székem konzolján - szétszóródás, álcázás bekapcsolása és takarodó! Itt gyülekezünk!
- Az ismeretlen térségbe indulunk mester?
- Csak nekik ismeretlen, én nagyon is jól ismerem... - motyogtam

Még pár tűzsort leadtunk majd a hajóink hirtelen eltűntek az admirális szeme elől és csönd termett... Csak a szikrázó roncsok maradtak ott és az admirális megmaradt flottája... ők megúszták veszteség nélkül csak a hajók szenvedtek károsodást de áldozatok nem voltak... vagyis... egy teljes katonai állomás és a tanács.... semmi sem élhette túl 25 "Conduit" hajó össztűzerejét... mi eltűntünk az érzékelőik elől otthagyva őket gondolkodva az utolsó üzenetemen....



Véres harcok... új sorsfordító személyek... árulások... Vajon mit tartogat a 3. évad? Az admirális és Földvájó Mongúz harca folytatódik? Vagy ismét egymás mellé állnak? Mik a tervei az uralkodóbak? Mi lesz most az emberiséggel a tanács nélkül? Folytatódik a nagy háború? Mindez kiderül a 3. évadban...

*** KOMMENTÁTOR ***

3 hónap telt el azóta a nap óta, hogy a tanács megsemmisült... Földvájó Mongúzékról azóta semmi hír nem volt, mintha eltűntek volna... A Mélyűri Flotta rendezte sorait, és minden hatalom az Admirális kezébe került. Új hajók tucatjai épültek, melyek 3-4szeres erővel rendelkeznek mint a korábbiak... esély nyílt a Conduit erői ellen is? Talán... majd a sors megmondja. Azonban Földvájó Mongúz árulása és szavai nem múlt el nyom nélkül... Az emberiség egyik fele a halálát kívánta, míg a másik fele megértette... és bekövetkezett az amit megjósolt... az uralkodó nem tartotta be a szavát... ismét hadat üzent és figyelmeztette az emberiséget... ki fognak pusztulni. A határvonalak megerősödtek, egyenlőre ellen állnak a néha-néha betörő hajóknak de nem tudni mit tervez az uralkodó. Az admirális a Centaury-3-nál gyülekezik a több mint 100 hajót számláló új flottával és tervezik a következő hadjáratot és elfoglalandó rendszert, azonban tekintetük az ismeretlen szektor felé is vetül mert eddig minden oda küldött felderítő hajó soha többé nem hallatott magáról... Zűrös idők... A jelenlegi térkép:

Spoiler:

- Vajon mi lesz az Admirális terve a háború megnyeréséhez?
- Vajon lemondott Földvájó Mongúzról és ellenségként kezeli?
- Vajon az Uralkodó elsöpri az emberiséget?
- Vajon a Conduit erői és Hector testvérei is harcba lépnek?
- Vajon az Ismeretlen Vidék új veszélyt tartogat?
- Vajon Földvájó Mongúz (avagy Hector) visszatér? És ha igen kinek az oldalán? Mi a közös terve Kisakival?

Sok kérdés... a válaszok pedig a harmadik évadban kiderülnek....

***

- Mester... készen állunk - térdelt le előttem Kisaki
- Helyes - álltam fel és indultam el feléje

Egy kastélyban voltunk, annak is a hatalmas tróntermében. A birodalmi ruhámat viseltem... Mikor elsétáltam Kisaki mellett ő felállt és lassan utánam jött. Egy tágas erkélyre mentem ki és végignéztem a tájon. A két nap az égen aranyozottan csillogott és a zöldellő vidéket katonák ezre, harci lépegetők, tankok az égen köröző vadászok töltötték meg. A bolygó körül pedig több száz hadi hajó keringett. 3 hónap alatt ezrek álltak át hozzám a Birodalom oldaláról, mind a "sima" katonaságból mind a Conduit erőiből... Apám ereje ugyan így gyengült de még mindig félelmetes ellenfél... de most két fele kell figyelnie... az Admirálisra és rám... A katonák vigyázzba kapták magukat és tisztelegni kezdtek én pedig viszonoztam és csak annyit mondtam.

- A Trón az enyém lesz! Holnap indulunk és lecsapunk! Nem tűrök el vereséget!

Azzal befejeztem a tisztelgést és elindultam vissza a trónterembe. Amíg el nem tűntem a függönyök mögött a tömeg tisztellgett majd szedelőzködni és készülődni kezdtek.

- És az admirális? - kérdezte Kisaki
- Ha ránk támad akkor védekezni fogunk.
- És mi lesz az elfoglalt világokkal?
- Most már a mi Birodalmunkhoz fognak tartozni...
- Lehet, hogy az admirális megpróbálja azokat is vissza szerezni.
- Lehet... de szerintem először az apámmal fog foglalkozni.
- Akkor...
- Holnap lerohanjuk a Tau-t... és megmutatjuk mind a két oldalnak mi is itt vagyunk.
- És ha végül győzöl és tied a trón?
- Akkor tudod mi jön - mosolyogtam rá

Nem válaszolt csak vissza mosolygott és úgy tisztelgett.

- Holnap indulunk, készítsd a hajónkat... nem akarok késlekedni!
- Értettem!

*Ez lenne a maximális tűzerő? Szinte meg se karcoljuk? Meg sem mozdulnak tőle?*
- Hogy állunk? -
- Érdemi károkat nem tudunk okozni nekik uram, viszont úgy tűnik, ők nem akarnak végezni velünk -
- Értem, hát az már az ő bajuk, mert mi nem hagyhatjuk, hogy véghezvigyék a tervüket! Folyamatos tüzelést folytatni, egyszer csak megérzik -
- Igen uram! -
Majd nyílt csatornán üzenetet foghatott minden a környéken lévő Földvájó mongúztól...
Leírhatatlan elkeseredés és düh volt érezhető a hangján...
Egyrészt megértettem az elkeseredését, másrészt viszont végső soron ő mégsem ember, ellenben emberek millióit és a Tanács épségét fenyegeti jelenlétével, amit nekünk nem szabad hagynunk.
Túl sok időm nem volt a további elmélkedésre, hiszen javában folyt a harc.
- Uram, bemértük a Tanács hajóját, még csak most menekülnek. Lehetséges, hogy elkéstünk? -
- Neeem, még nem. Figyelem, itt Tavaszi tekercs! Feladatmódosítás. A Tanács hajóját kell fedeznünk, hogy biztonságba jussanak. Felsorakozni mellettük, alakzatba, és... - tovább már nem volt értelme folytatni, az ellenség is észrevette őket, majd azzal a lendülettel végeztek is velük és a kísérő konvojjal is...
Ezután mozgásképtelenné tették a hajóinkat, majd egy szempillantás alatt köddé is váltak...
- Nem, nem, NEEEEEEEEM! Ezt nem hiszem el! - üvöltöttem fel elkeseredve, majd valami különös érzés lett úrrá rajtam, amit leginkább kellemetlennek neveznék. Szúró fájdalom a mellkasomban, erős izzadás...
- Kárjelentést... kérek... - mondtam kissé levegő után kapkodva -
- De uram, nem kéne inkább orvost hívni, nagyon rosszul fest és legutóbb... -
- Ehhh... Bakfity az egész... Tehát? -
- Minden hajó mozgásképtelenné vált uram, a javításuk azonban könnyedén megoldható. Személyi sérülés nem történt és... -
Amit ezután mondott, már nem jutott el hozzám... Egyre erősödött a fájdalom, levegőért kapkodtam, meg kellett kapaszkodnom, hogy állva tudjak maradni. Erre viszont nem sok erőm maradt, összeestem...
A múltbéli rosszulléteimből kifolyólag annyira nem volt nagy a riadalom, azonban mikor percekkel később sem tértem magamhoz, azonnal a közeli orvosi állomásra vittek.
*Néhány órával később*
- Nos doktor, mi van az admirálissal? Túléli? Jól van már? Be lehet menni hozzá? -
- Hohó, egyszerre csak egy kérdést, ha kérhetem. Nos, az admirális állapota jelen pillanatban még válságos. A teste nem bírta tovább és kilökte a karbon beültetéseket, kómába esett mesterségesen tartjuk életben. Hogy túléli-e? Őszintén? Jelenleg 20%-ot sem adnék a teljes felépülésére... Sajnálom... De idővel talán javulás áll be az állapotában. Higgye el, mindent megteszünk érte. -
- Ó, nem, ez az én hibám, erélyesebben kellett volna kiállnom és már az első rosszullét után orvoshoz küldenem. -
- Hogyan? Ez előfordult már máskor is? -
- Igen, néhányszor... De nem volt ilyen súlyos, csak egy pillanatra elvesztette az eszméletét, és... -
- A szervezete harcolt a beültetések ellen... Eddíg, nem tovább bírta... -
- Az én hibám, ha meghal, az én hibám -
- Nyugodjon meg, szüksége lehet még magára, erősnek kell maradnia -
- Rendben, értem. Be lehet menni hozzá? -
- Hm... Na jó, de csak egy percre, nem akarunk még nagyobb bajt okozni, igaz? -
- Nem, persze, az épp elég lesz. -
*Az intenzíven*
- Ó, milyen szörnyű látvány egy ilyen erős embert ilyen állapotban látni, csövek és gépek az egész testén. Ez szörnyű... -
- Valóban nem a legszebb látvány, de csak így van esélye -
- Admirális, kérem ne hagyjon itt minket... -
- Rendben, mostmár jobb ha kimegyünk -

*Hetekkel később*

- Jó hírekkel szolgálhatok? -
- Életben marad? -
- Igen, nagy valószínűséggel -
- Hát ez remek hír doktor, nem is tudom hogyan... -
- Várjon még, csak annyit mondtam, hogy úgy tűnik, életben marad. Egyenlőre még mindíg kómában van és azt sem tudom garantálni, hogy újra teljes értékű életet tud majd élni... -
- Értem... -
- De nyugalom, nincs ok az elkeseredésre, ez egy örömteli nap -
- Igaza van doktor -
- Bár kómában van, az állapota stabil. Klinikai kimutatások bizonyítják, hogy a kómában fekvő betegre jótékony hatást fejt ki, ha ismerős/kedvelt helyen gyógyulhat, illetve bár válaszolni és reagálni nem tud, a hozzá intézett beszélgetésekre magáhoztérte után legtöbbször emlékszik. Így megkérdezném, tud esetleg valamit az admirális családjáról? -
- Hát nem sokat. Csak annyit, hogy lényegében nincs senkije, sosasem kötelezte el magát - ez a foglalkozását tekintve talán érthető is -, a szülei pedig évekkel ezelőtt meghaltak -
- Értem. Akkor talán egy hely, a környék ahol a felnőtt, egy számára kedves vidék esetleg? -
- Nos, az admirális néha beszélt nekem a pályafutása lezárása utáni terveiről is, ami között gyakran megemlített egy nyugodt, eldugott kis helyet valahol Alaszkában. Mindíg azt mondogatta, ha "befejezi", itt vesz egy kis házat -
- Hát akkor talán ezt meg lehetne előlegezni neki. Úgy vélem jótékony hatással lenne rá, ha oda szállítanánk, ha ott épülhetne fel. Szállításra alkalmas az állapota, az engedélyével intézkedem róla. -
- Az engedélyemmel? -
- Nos, mint az elmondta, se családja, se rokonok, így maga rendelkezhet a személyes ügyeiről -
- Ó, hát... Hát nem is tudom... Ha maga szerint ez segít... Legyen -
- Igen, és ha maga is vele tartana... -
- Hát persze, ez csak természetes -
- És a katonai pályafutása? Nem veszélyezteti ezzel? -
- Nem, de ha mégis, az sem érdekel -
- Hát akkor előkészítem az indulásra -

* A Földön, Alaszkában, 3 hónappal később /a csatától számítva = III. évad kezdete/

Lassan kezdtem magamhoz térni. Kinyitottam a szemem, amennyire tudtam körbenéztem. Csövek a testemben, gépek körülöttem...
*Na hát ez fantasztikus... Kicsit lecsukom a szemem és máris belép építik az egész űrprogramot...*
Mellém tekintve Drakere lettem figyelmes, kuporogva ott aludt mellettem egy fotelben.
- Köhöm, köhöm. - Éleztem meg a hangomat, méár amennyire erőm engedte -
- Ki? Mi? Hol? Doki? -
- Nem éppen - mondtam nagy mosollyal az arcomon
- Hát ez nem lehet igaz! Végre magához tért admirális! - látszott rajta a földöntúli öröm és megnyugvás, majd egyből előjött az óvatosság - Uram, most ne beszéljen, a fő hogy már ébren van. Hívom a dokit, meg fog lepődni -
- Ugyan, jól vagyok, ne hajkurássza már folyton azt az orvost... -
- Uram, hogy érti azt, hogy folyton... Csak nem?... -
- De igen, mindenre emlékszek, mindent hallottam és nagyon köszönöm a kitartását és a hűségét. Ez segített abban, hogy túléljem, hogy magamhoz térjek -
- Ugyan admirális, én csak tettem amit tennem kellet és... -
- Ne szerénykedjen, ez az igazság. Na de most először is meséljen egy kicsit. Mióta fekszem itt? -
- 3 hónapig volt kómában uram. Most itt vagyunk Alaszkában, ahová mindíg is vágyott. -
- Komolyan mondja? -
- A legkomolyabban uram. És igaza volt, valóban egy eldugott kis paradicsom van itt -
- Tehát 3 hónap telt el azóta... -
- Igen uram, 3 hónapja volt a csata. Földvájó mongúzról azóta semmi hír uram, viszont új fejlesztésű, az elődjeiknél sokkalta nagyobb tűzerővel rendelkező hajók várják azt, hogy ha teljesen felépült, újra az ön parancsai szerint járjanak el és... -
- Drake... - fojtottam belé a szót -, valami fontosat el kell mondanom - folytattam komoran - Földvájó mongúz győzött... Legyőzött... Nem tudtam teljesíteni a feladatomat... A Tanács az én hibámból halt meg, mert nem elég, hogy a parancsuk ellenére nem végeztem Földvájó mongúzzal, támogattam, majd mikor kimutatta kis is ő valójában, akkor már túl késő volt lépnem... Legyőzött, megtört, az egészségem és majdnem az életem is ráment... Elbuktam, kudarcot vallottam, nem én vagyok már a megfelelő ember a feladatra... Így fájó szívvel bár, de nincs mit tennem, itt a maga színe előtt ünnepélyesen lemondok az admirálisi címemről és visszavonulok. Még nem tudom mihez kezdek, de a döntésem végleges és megmásíthatatlan... Kérem üzenjen a flotta vezetésének, hogy az utódlásomról gondoskodjanak -
- De uram... Hisz még csak most tért magához 3 hónap kóma után, azt sem tudja mit beszél, ezt még át kell gondolnia, az nem lehet hogy... -
- Drake... Kérem... Teljesen tisztán látok mindent... Elbuktam, és akik elbukik, annak távoznia kell -
- De... De... A flotta vezetése - ahogy ön hívta - az ÖN uram! A Tanács elpusztítása óta nincs legfelsőbb vezérlő szerv, minden azon múlott felépül-e uram, addíg nem akartak mást, de mostmár nem is... -
- De igen... Mostmár kell... Nem lehet vezető nélkül tovább meglenni... Alakítsanak új Tanácsot a nép által választott emberekből vagy összpontosuljon a hatalom az utódom kezében, de én végeztem. Kérem intézkedjem az ügyben. -
- Biztos hogy nem?... -
- Igen, biztos -
- Hát nem szívesen uram, de ha tényleg komolyan gondolja, akkor... De először is megkeresem az orvost -
- Tegyen úgy -
Majd Drake kilépett az ajtón, én pedig egyedül maradtam.
*Jó döntést hoztál. Aki elbukik, annak távoznia kell. Távoznia kell...*

- Mond Kisaki... igazak a hírek? - fordultam hozzá mikor a hajóm hídján egyedül maradtunk
- Mármint?
- Az admirális...
- A forrásaink alapján, a tanács elpusztítása után kómába esett. A szervezete nem fogadta be a carbon pótlásokat.
- Jelenlegi helye?
- Alaszka. Kellenek a koordináták?
- Töltsd fel őket egy vadászra... meglátogatom...
- Bátyus... holnap indulunk elfoglalni a Tau-t... ráadásul valószínűleg gyűlöl... ha észre vesznek vagy értesít valakit véged. Már ha magánál van....
- Megkockáztatom.
- Biztos?
- Vannak dolgok amit tisztáznunk kell... ha holnap az indulás időpontjáig nem érek vissza, halasszatok... várjatok maximum 2 napot... ha addig nem érek vissza, és jelet sem adok magamról meghaltam, ha adok jelet de nem érek haza, akkor elfogtak... addig rád bízok mindent.
- Nem tudlak lebeszélni?
- Nem...

Kisaki ekkor megragadott és szájon csókolt... a meglepődéstől mozdulni sem tudtam.

- A bátyám vagy, a mesterem és tudom tiltott minden törvény és etika mellett de a szerelmem is... mert szeretlek - mondta elvörösödve
- Kisaki... tudod jól, hogy Lolát szeretem... és a húgom vagy... nem - de ekkor félbaszíktott
- Tudom, nekem az is bőven elég... de tudnod kellett... most menj...

Nem válaszoltam csak elindultam. Az uralkodói ruhámban ültem be a vadászba és bekapcsoltam az álcázást majd a Föld felé indultam. Gond nélkül átsurrantam minden határon és úgy tűnt nem vesznek észre, nem számítottak támadásra. Hamarosan Alaszka felett repültem és megérkeztem a koordinátákra... Kisaki mindig is értett a kémkedéshez - sóhajtottam fel - egy kis ház felett lebegtettem a gépet és a szenzorok alapján 2 élet volt bent... az egyik az admirális lesz. Mivel a gép már így is zajt keltett lekapcsoltam az álcását és megjelentem a ház felett. A géptípus új volt még nem ismerhették fel... leszálltam a hatalmas kertben és mikor kinyitottam a pilótafülkét az admirális (tolószékben) ott várt, mögötte Drakkel. Elegánsan kiszálltam és lassan eléjük sétáltam. A birodalmi hercegi ruhámban más képet festettem mint korábban... nemesebbnek tűntem... de vajon az is voltam? kétlem... megálltam előttük és csak annyit mondtam.

- Rég beszéltünk...

Az állapotom stabilnak látszott, az orvos engedélyezett egy kis "levegőzést" is, de persze csak mértékkel, egyenlőre még ágyban a helyem.
- Jöjjön csak uram, itt ez a csinos kis tolószék, hadd segítsek beleülni? -
- Tolószék? Nem vagyok nyomorék! -
- Persze, hogy nem az uram, de túl gyenge ahhoz, hogy saját lábon közlekedjen, így gondoltam... -
- Megint igaza van... Na, mire vár, most akkor megyünk vagy nem? - kérdeztem nevetve, miközben bekászálódtam a tolószékbe -
- Hát persze, már indulunk is -

- Így élőben még szebb, mint a képeken... -
- Valóban gyönyörű hely uram, de ön nem hallja ezt a zajt? Mintha... -
- De, mintha hajtóművek lennének... -
Majd hirtelen egy eddíg ismeretlen hajótípus kapcsolta le az álcázást felettünk és szállt le épp előttünk
- Hát ez meg mi a... -
- Nem tudom uram, ilyen hajóról nincsenek információink... -
Legnagyobb döbbenetemre a pilótafülke kinyílása után Földvájó mongúz lépett elénk... Viszont más volt, mint legutóbb. Valamiféle ünnepi vagy uralkodói ruha. Ha nem ismertem volna az előzményeket... Majd hozzánk lépett:
- Rég beszéltünk... -
- Mi? Hogy legutóbb beszéltünk volna? Nekem úgy rémlik, hogy elpusztította a Tanácsot majd pedig elviharzott. Ja hogy korábbra gondol? Igen, tényleg, korábban pedig elpusztította a kapcsolatfelvétel céljából kiküldött vadászrajomat... Tudja mit? Igaza van, valóban régen beszéltünk... - néztem szúrósan a szemébe, próbálva leplezni a meglepettségemet és egyszersmind amennyire lehet, visszafogni magam.

Nem leptek meg az admirális szavai és próbáltam nem kimutatni bármit is, hogy mit érzek.

- Ah... kilőttem őket. Épp úgy mint a tanácsot is.... és ismét megtenném. Ennyire gyűlöl miatta?

- Hogy gyűlölöm-e? Azt döntse el maga... A rajom pótolható, de Tanács az emberiség vezetője volt, a feletteseim, akikkel a kapcsolatom ennek ellenére nem volt a legrózsásabb - ahogy azt a legfrissebb és egyben utolsó húzásuk is mutatja - , ennek ellenére mégis nagyon mélyen érintett, hogy nem tudtam megakadályozni a vesztüket. Amint hallom, ezek után az én kezemben összpontosulna minden emberi hatalom... Tehát döntse el maga, gyűlölöm-e... De ha már itt tartunk, nem úgy tűnik, mint ha meglepné az állapotom... Engem viszont meglep a viselete... De térjünk a lényegre. Miért is jött valójában? -

- Egyből a tárgyra? - mosolyogtam el magam - hát legyen. Tudtam az állapotáról, igen... megvannak a forrásaim legyen annyi elég... Egy dolog miatt jöttem... tudni akarom mihez fog kezdeni. Visszatér és befejezi azt amit elkezdett vagy itt marad a senki földjén, hm?

A mosoly eltűnt az arcomról és komor, komoly szemekkel néztem az admiráliséba.

- Nem érdekel ha gyűlöl, a bolond emberi vezetők nélkül végre van esélyük... vagy belátja maga is vagy nem. Én nem utálom magát de vannak dolgok amiket nem érthet meg... mivel nincs CSALÁDJA... - nyomtam meg a szót direkt - nekem volt és VAN... pár hónapon belül megszületnek a gyerekeim és nem leszek ott érti? Ráadásul a sorsuk is apám kezében van... Lola életét nem is említve... milliónyi EMBER vére szárad a maga "nagyra becsült" potenciálisan gyökér tanácsa miatt... igen gyűlölöm őket még így haláluk után is... magát is kihasználták nem tagadhatja... de ez már a múlt... döntenie kell ADMIRÁLIS... fogja magát és magába fordultan itt fog szenvedni élete végéig azon tűnődve mi lett volna "ha?" vagy fogja azt carbonizált belső szerveit és vissza megy a frontra és megmenti ezt a szerencsétlen EMBERI FAJT!

Kis hatásszünetet tartottam majd még annyit hozzá tettem nyugodt hangon mélyen a szemeibe nézve:

- De nem ajánlom ellenem induljon elsőnek... még fogalmuk sincs mi történt 3 hónap alatt... de napokon belül úgyis megtudják...

- Értem a célzást kapitány. Nem, már jó ideje nem tudom milyen az, ha valakinek van VAN családja. Ellenkezik az elveimmel... De ez most nem lényeges. Teljesen igaza van... - mondtam komor arccal - a Tanács kihasznált engemet is és felelősnek érzem magam annyi ártatlan ember halála miatt... MEGTÖRTEM, érti? Teljesen. Ártatlan emberek halnak meg az óvatlanságom miatt, nem tudom végrehajtani a feladatomat, ellenem fordul... Ez már sok nekem, nem akarom, hogy rámenjen a maradék egészségem is. Elbuktam, ezért távoznom kell... Már elő van készítve a lemondásom... Már nem én vagyok a megfelelő ember erre a feladatra... Tehát az, hogy ki, mikor hol és kit támad meg, az már nem az én hatásköröm -

Az admirális szavaira felnevettem, hangosan és olyan jó ízzel kacagtam, hogy talán még meg is ijesztettem őket...

- Ilyen szánalmas kifogást még életemben nem hallottam - mondtam végül - és ne nézzenek rám így... ez az igazság. Hibázott dolgokban nem? Minden ember szokott hibázni NEM? Akkor most álljon fel és tolja fel a seggét az első űrkompra ami a Centaury-3-nál gyülekező sereghez viszi! - láttam picit meglepődnek, hogy erről is tudok - Ha itt marad sose fogja helyrehozni a hibáit! Mindig is aggódott az embereiért és ha valamit elszúrt hozza helyre! Utána már azt csinál amit akar!

*Mit képzel ez magáról?*
- Nevessen csak, de nem kívánom magának, hogy a helyemben legyen. Ez nem ugyanaz, mint ha elrontanám az adminisztrációt. Az hiba. Ez pedig... - majd egy pillanatra szünetet tartottam, hirtelen képek villantak fel az elmémben, az uralkodóról, a legutóbbi találkozásunkról, a lenéző magatartásáról, a háttérben zokogó Loláról. Ezek a képek kezdtek el vibrálni a tudatomban, majd hirtelen beütött a felismerés, hogy bár a Tanács adta ki az információkat, de a pusztítást mégis ő végezte el, ő gyilkolta meg hideg vérrel azokat a mit sem sejtő embereket. Hirtelen éktelen haragra gerjedtem, és újra kezdtem érezni magam a régi tüzet, hogy az emberiséget szolgáljam legfőbb tudásom szerint - ahogy arra sok-sok évvel ezelőtt fel esküdtem. Majd újra a kapitányra néztem, de a lemondás helyett immár újra a régi tűz lobogott a szememben.
- Az, hogy kinevetett és ez a hangnem továbbra is sértő számomra, de tegyük fel első lépésben, hogy újra teljes leszek. Ezután tegyük fel, hogy visszavonom a lemondásom és immár mint az emberiség első embere szállok újra harcba a birodalommal és... Tegyük fel, hogy az emberiség érdekében szemet húnyok árulása felett... Tegyük fel, hogy újra egy oldalon, egy célért küzdünk tovább... Mi lenne a biztosítéka arra, hogy megbízhatok magában? -

Végre megláttam a szemeiben azt amit megpróbáltam előcsalni... miután befejezte elmosolyodtam.

- A tetteim felett nem lehet szemet hunyni, az emberek nem felejtenek és maga ez ellen nem tud semmit se tenni. Úgyse bíznának bennem.

Azzal hátat fordítottam nekik és miközben a gépemhez indultam vissza folytattam - azonban már nem láthatták hogy nem mosolygok...

- Ha nemet mondott volna akkor most halott lenne... - és megvillantottam a fegyverem az oldalamon - olyan állapotban csak az emberiség hátrányára lett volna...

Azzal beültem a vadászba azonban még egy utolsó mondat erejéig kikiáltottam:

- Valóban elárultam magát uram?

Azzal lezártam a kabint és leindultam "haza".

- Eh, elmehetnék színésznek - sóhajtottam - magamra erőltetni ezeket a nevetéseket... - szorítottam ökölbe a kezem - amíg véget nem vetek ennek az egésznek nem tudnék valóban nevetni....

- Nos Drake, mit szól ehhez? -
- Hát, hogy őszinte legyek, uram, először kissé megijedtem, hogy esetleg ártó szándékkal érkezett. De ahogy látom nem, és amit akart, el is ért uram -
- Mire gondol? -
- Hát, hogy visszatérjen uram -
- Miért, úgy gondolja visszatérek? Úgy gondolja vissza kell térnem? Nem adott választ a kérdésemre a kapitány... Az, hogy az emberek nem bíznak már benne, egy dolog, de így én sem bízhatok benne... Már nem? Vagy még nem? - majd szünetet tartottam, mert szöget ütött a fejemben az utolsó megjegyzése... Vajon tényleg elárult engem? Vagy csak megtette azt, amit én nem mertem megtenni? Teljesen összezavarodtam... Kezdtem úgy érezni, hogy rossz embert gyűlöltem meg. A sors kegyetlen fintora lenne? Helyrehozható még a dolog a kapitánnyal? Vagy ez már egy elveszett ügy? Egyáltalán helyre kell hoznom? Most azt mondanám, hogy IGEN... de - majd csak az idő döntheti el... - tértem vissza a "jelenbe" -
- Ez azt jelentené uram? Igen? - kérdezte Drake fülig érő szájjal
- Ennyire hiányoztam volna fiam? -
- De még mennyire admirális! - ugrott fel örömében - Tudtam, hogy magát nem olyan fából faragták, aki csak úgy feladná -
- Hm... Szóval ilyen jó világ volt a hajómon? Talán ideje lenne néhány változást bevezetni - mondtam miközben jóízűen felkacagtam - Úgy tűnik a kapitány tényleg elérte a célját, most már csak abban reménykedjünk, hogy nem azért tette mindezt, mert... De hagyjuk is, igyekszem megbízni benne, kezdetben persze csak óvatosan... -
- Ez érthető uram -
- Na jó, rendben, intézkedjen kérem, egy héten belül meg kell indítanunk az inváziót, immár újra az én irányításommal... -
- A legnagyobb örömmel uram - mondta, miközben visszatolt a ágyamhoz - Engedelmével uram, már intézkedtem az ügyben, hogy minél előbb megérkezzenek az új fejlesztésű zselés pótlások a testébe. Ezeket külön az ön számára tervezték uram, amíg kómában volt - bízva a magáhoztértében - olyan a kialakításuk, hogy bizonyos idő elteltével teljesen összeolvadnak a testével, így a kilökődés veszélye gyakorlatilag 0% -
- Hm... Zselés implantátumok? Remek. Akkor amint lehet, végezzék el a beavatkozást, már így is épp elég sok időt átszunyókáltam -
- Azonnal intézkedem uram. Ha bármire szüksége lenne, csak... -
- Szólni fogok - mondtam mosolyogva -
- Akkor én megyek is, viszont látásra uram -
- A viszont látásra -
Miután kilépett az ajtón, nagyot sóhajtottam, majd csak annyit mondtam magam elé:*Visszatértem*

Éjjel értem haza... a 4 hold fényesen ragyogott az égen mikor landoltam a hajóm fedélzetén és bevontattak a hangárba. Egyenesen a kabinomba indultam és beestem az ágyba... azonban ekkor egy halk, elfojtott "felkiáltást" hallottam meg és éreztem nem épp egy pihe-puha matracra zuhantam rá. Felkapcsoltam a villanyt és lehúztam a lepedőt:

- Kisaki... - sóhajtottam fel - elmondanád mit keresel az ágyamban?
- Aludtam - pislogott nehezen a hirtelen fényben - egész addig míg a derekamra nem könyököltél - kezdett nyújtózkodni fájdalmasan
- Az-az-én-ágyam - mondtam szaggatottan és kicsit ingerülten
- Tudom, csak elaludtam miközben vártalak.
- Ah te... - roskadtam a székembe hulla fáradtan - jó, hagyjuk, aludj... kivagyok...
- Hogy ment? - igazította meg közben magán a hálóinget... ekkor tűnt fel miben is van és inkább elfordultam
- Jobbam mint terveztem. Heh, ott akarta hagyni az egészet de sikerült felpofoznom abból a depis állapotból - nyújtózkodtam végül - viszont a neheze csak most jön.
- Terveink szerint a Tau hamar a kezünkben lesz.
- Nem is arra gondoltam... 1 - Az admirális úgysem fog bízni bennem. 2 - Az emberek sem. 3 - Nem zárhatom ki, hogy ellenségként kezelnek. 4 - A tesóink sem maradnak csöndesek most már.
- De mind ez a tervünk része nem?
- De - ásítottam - ha utálnak is a földiek még jobban elsülhet a dolog mint kellene de akkor is... na mind1... koncentráljunk a holnapra - feküdtem le a díványra és kezdtem egyre nehezebben pislogni - majd... ébressz...f...e...l...

Azzal elnyomott az álom. Kisaki még felkelt betakart és lenyomta a villanyt majd ő is vissza feküdt aludni.

A reggel hamar eljött és 50 hajóval indultunk a Tau felé. Régen üdülő paradicsom volt, kíváncsi voltam mi maradt belőle... A tervünk egyszerű volt, meglepetésből támadunk, kiütjük a bolygóvédelmi erőket és megindítjuk a bolygó invázióját. Sima győzelem... és így is történt, az információink jók voltak, a védelmi erők nem számítottak támadásra, sok hajót még a főhajóban állomásoztattak így esélyük sem volt felszállni se. A csata hamar eldőlt mindössze 1 óráig tartott amin még én is meglepődtem. Az inváziós flotta minimális ellenállásba ütközött a bolygón és csak könnyebb sérültek voltak. Fényes győzelem... A rá következő napokban azonban nem tétlenkedhettünk, megkezdtük a védelem kiépítését, automata lövegtornyok, űrvédelmi robot bázisok, szépen beástuk magunkat és a következő támadást kezdtük tervezni...

2 nappal a csata után az egyik vezetői konferenciánk után félrehívtam a húgom:

- Kisaki, tegyél róla, hogy az admirális fülébe jusson... "A Tau 1 óra leforgása alatt elbukott egy ismeretlen flotta előtt"... érteni fogja - mosolyogtam - és remélem cselekvésre kényszeríti... ha lépést akar tartani velem...

- Uram, hall engem? Doki jöjjön, azthiszem magához tért -
- Hol vagyok? -
- Az új fejlesztésű mágneses bolygó védő gyűrű központi kórházrészlegében uram. Innen pillanatok alatt csatlakozhat a gyülekező flottához, hála a mostmár teljesen kiépített féregjárat hálózatnak. -
- Értem, remek. Szóval már túl lennék a műtétem? Semmi sem érzek -
- Ez jó hír uram, ezek már garantáltam nem lesznek olyan zavaróak, ha pedig egybeolvadnak... Észre sem fogja venni őket többé -
- Hm... Ez tényleg remek érzés, már most is - mondtam, miközben kikászálódtam az ágyból -
- Azért nem kell semmit elsietni, uram, most még pihennie kellene egy kicsit, mielőtt... -
- Magán sem lehet ám kiigazodni - mondtam egy fél mosollyal - , amikor visszavonulnék könyörög, amikor visszatérnék ágyba zavarna -
- Háát.. Igaza van uram, de nem szeretném megint összeesni látni... -
- Megértem, de higgye el, jobban érzem magam, mint "új" koromban -
- Hát ha komolyan úgy gondolja... De engedelmével egy újabb orvossal bővíteném a legénység létszámát, pusztán a biztonság kedvéért -
- Tegyen ahogy jónak látja és kérem értesítse a flottát az érkezésemről. Elég időm volt, a terv is kész -
- A legnagyobb örömmel uram. Itt vannak a ruhái -
- Köszönöm -
*Újrakezdéshez új ruha is dukál, hiányzott már ez az érzés*
*Bő 10 perccel később*
- Uram, egy hajó csak önre vár a főhangárban, a flottánál már alig várják az érkezését. -
- Értem, akkor menjünk is -
*A kompon*
- Akkor ha jól értem a flotta a Cenataury-3nál gyülekezik -
- Ahogy mondja uram -
- És akkor már harcra készek az új fejlesztésű hajók is? -
- Teljes kapacitással -
- Mondott valamit a féregjáratokról is... -
- Igen uram, az általunk uralt rendszerek között immár villámgyorsan lehet közlekedni, épp most lépünk be a Centaury-3asba -
Alig két perccel később már meg is pillantottam a gyülekező flottát.
- Uram, felkészülünk a dokkolásra -
- Rendben -
Leírhatatlanul furcsa, ugyanakkor nagyon jó érzés volt újra a hajómra lépni... A legénység felsorakozva, tisztelegve köszöntött, nagyon jól esett.
- Azt hiszem szólok pár szót hozzájuk -
- Támogatom uram -
- Emberek, egy kis figyelmet kérek. Mint azt gondolom jól tudják, egészségügyi problémák miatt voltam úgymond inaktív az eltelt 3 hónapban, de most újra itt vagyok, hogy kitakarítsuk a söpredéket. A kapitány bár úgy tűnik elárult minket, egyenlőre nem szeretnék állást foglalni az ő ügyében... Amíg nem lép fel ellenségesen, addíg mi sem zargatjuk őket... Arról nem is beszélve, hogy tudtommal nem ismerjük a tartózkodási helyét. Emellett épp elég nekünk az uralkodóval foglalkoznunk. Remélem készek a folytatásra uraim, nincs kegyelem, ahogy tönkretették a kapitányt s ezáltal majdnem engem is... A támadást már ma kezdjük, a hadművelet kódneve: Véres Hold A célpontok: Tyn, Saol, Gor, Oss. Egymáshoz közel fekvő bolygók a birodalom határán, ideális célpontok. Egyhuzamban megszerzésük alapvető fontosságú lenne. A Támadást már ma megkezdjük, küldjék szét a koordinátákat a hajóknak.
Már épp a végére értem volna, amikor Drake mellém lépett és odasúgta:
- Uram, most értesültünk róla, hogy, idézem "A Tau 1 óra leforgása alatt elbukott egy ismeretlen flotta előtt". -
- Hm... Értem. -
- Mi gondol uram? -
- Ez egy jel volt... Egy jel a kapitánytól... Erre utalt legutóbb... Nincs időnk pepecselni, azonnal meg kell indítani a támadást, különben lemaradunk... -
- Lemaradunk uram? De miről? -
- Azt még én sem tudom... Azt még én sem tudom... -
- Rendben emberek, örülök, hogy ismét önök között lehetek, de mostmár ideje nekilátni a komoly munkának. Első cél: A Saol. Nincs számottevő védelme, hála a határ közelségének, vagy nem is tudom minek, a lényeg hogy nem okozhat gondot. - adtam ki visszatértem első utasítását majd elfoglaltam a régi helyem a hídon... Az én helyemet...

Idegesen kopogtam az ujjammal az asztalon a galaxis térképét figyelve mikor Kisaki belépett.

- Valami gond van? - ült le mellém
- Úgy is mondhatjuk. Nézd - mutattam az ujjammal a térképen - ha a Hott és a Sa felé kezdünk el terjeszkedni hamar elérjük a Zero-t azonban ekkor több veszély is fenyeget... Erősödni fognak a bolygó védelmek ahogy közeledünk és mivel a frontvonal így előre nyúlik elvághatnak minket a határtól... ha aközben betámadnak oldalból, például a Zorg felől.... akkor bajban lennénk. Apánk nem hülye... lefogadom most még csak kivár, azért nem volt itt annyi védelem... megnézi melyik fél az erősebb... Én vagy az Admirális és arra fog koncentrálni. Ha előretörnénk minden bizonnyal minden erejét rám küldi és egy ilyen elnyújtott arcvonallal nem lenne esélyünk... Utána az admirális egyedül maradna és nem tudom menne-e neki... kétlem az az igazság... A másik lehetőségünk - húztam lejjebb az ujjam - a határok mentén haladva, szépen sorban foglalgatni... viszont ez időt vesz el és energiát... meggyengülhet a sereg a sok harcban... és ahogy haladunk egyre előrébb félek szépen lassan felmorzsolódnánk mire a Zero-hoz érünk... És így tömbösödne az egész arcvonal... nagy valószínűséggel mivel ilyen közel vagyunk az admirálishoz akkor apánk is egyszerre tudna koncentrálni mindkettőnkre... nem kellene megosztani a figyelmét... ah... akármelyiket választjuk sok a kockázat és egyenlőre nem tudtam dönteni.... lehet kivárom az admirális lépését...
- Épp amiatt jöttem.
- Megvannak az infóid?
- Meg. Saol, Tyn, Gor, Oss. És elsőnek a Saol a cél.
- Tehát ők határról, határra mennek... értem...
- Oda megyünk segíteni?
- Nem.
- De az előbb mondtad hogy egyedül...
- Tudom. De nem megyünk segíteni... egy álcázott hajót küldj, hogy figyelje meg az egész csatát és rögzítse... ha észreveszik azonnal térjen vissza. Most még nem segítünk semmiben... vagy képes lesz győzni vagy értelmetlen az egész harc... különben is... apánk még kivár... egyenlőre nem olyan kemények ezek a harcok...
- Akkor mit fogunk tenni?
- Rinn - böktem rá a képernyőre - kellenek a nyersanyag dús aszteroidái...
- Akkor döntöttél? - mosolyodott el
- Jah... remélem kibírjuk...

- A flotta indulásra kész uram -
- Remek, nincs vesztegetni való, addíg kell ütni a vasat amíg meleg -
- A határig tart még a féregjárat uram. Azt használjuk, vagy?... -
- Természetesen. Nem késlekedhetünk. Amilyen gyorsan csak lehet, el kell foglalni ezt a négy bolygót, hogy biztosítsuk a környéket és elég nyersanyag utánpótlásra tegyünk szert. Aztán... -
- Aztán csak előre, nincs igazam uram? -
- Ahogy mondja -
*Bő negyed órával később*
- Uram, átléptünk ellenséges területre, a Saol egyenesen előttünk. -
- Rendben, a másik 3 osztagról mi hír? -
- Egy pillanat uram... Alfa csapat szintén célnál, elérték a Gort. Bloody Mary szintén célra állt, a Tyn lőtávolban. A Black Hole osztagnak még egy ki idő kell, míg elérik az Osst -
- Értem, üzenjen nekik, hogy amint megérkeztek jelentkezzenek. Mi addíg várunk, egyszerre kell megindítani a támadást mind a négy helyen -
- Igenis uram -

/Háttérinformáció: Indulás előtt egy gyors húzással négy részre osztottam a 400 fős flottát (értelem szerint ) és így egyszerre tudjuk lerohannia négy bolygót/

*Mi lesz már, mi lesz már, a végén még kiszúrnak mielőtt lépnénk...*
- Uram, megérkeztek, a Black Hole is a helyén. Egy aszteroida mező hátráltatta őket. -
- Rendben, a lényeg hogy a helyükön vannak. Rádiókapcsolatot mindenkivel -
- Kész -
- Egy kis figyelmet. Mindenki a helyén, ideje villantani valamit az uralkodónak. A Véres Hold hadműveletet ezennel megnyitom, sok szerencsét -
Mind a négy helyen megindult a támadás, szerencsére egyik helyen sem vettek észre semmit és védelem sem tónt jelentősnek, ahogy azt gondoltam és reméltem. Minden a terveknek megfelelően alakult és bár voltak veszteségeink, jól álltunk. Egyedül a Bloody Mary csapat helyzete aggasztott kicsit, úgy tűnik, alábecsültük a Tynt védő csapatok létszámát. -
- Uram, az ellenség meghátrált, a Saol a miénk -
- Remek, veszteség? -
- 12 hajó uram, további 10 kisebb sérülésekkel -
- Rendben, 50 hajó itt marad, a maradék pedig kövessen a Tynhez, elkél a segítség. -
- Intézkedem uram -
*Útban a Tyn felé*
- Jó hírek uram. a Gor is elesett, már csak az Oss tartja magát. -
- Remek, jobb mint vártam. Az erőket csoportosítsák át, 20 hajót az Oss felé -
- Igenis uram -
*A Tynnél*
- Hm... Mi a fenéért van ilyen komoly védelme egy ilyen jelentéktelen határ menti bolygónak? -
- Nem tudom elképzelni uram, talán őriznek valamit -
- Elképzelhető. Mindenesetre előbb szerezzük meg, majd aztán kideríthetjük mire fel ez a nagy óvatosság -
- Máris uram. Bele a sűrűjébe -
Azzal belevetettük magunkat a csata közepébe és aprítani kezdtük az ellenséges hajókat. Szerencsére csak a létszámuk volt nagy, a tűzerejük és bátorságuk nem, így már a puszta megjelenésünkkel helyzeti előnybe kerültünk, amit aztán nem is hagytunk kicsúszni a kezünk közül és fényes győzelmet arattunk.
- Szép munka emberek, gratulálok. Mi hír az Ossról? -
- Bevéve uram -
- Rendben, azonnali hatállyal megkezdeni a védelmi rendszer kiépítését mind a négy megszerzett bolygón. Addíg is 20-20 hajó maradjon mindegyik mellett biztosítani. A többiek vissza a Centaury-3ba, én pedig meglátogatom Vas szobrot, talán már jobban van... -
- Tekintse elintézettnek uram -

A kapitány azóta van kómában, hogy legutóbb összefutottunk az uralkodóval. Mint megtudtam, a hajója okozta lökéshullám mégis csak szedett áldozatot, épp a kapitányt. Azóta kómában fekszik, mintha divat lenne ez mostanság - gondoltam egy fél mosollyal az én esetemre -. Az üldözés hevében nem értesítettek róla így én is csak a felépülésem után értesültem róla, így most hogy egy kis időm van, meglátogatom, elvégre nekem is sokat segített Drake jelenléte...

*** 3 nappal a Tauért vívott csata után ***

- Mester! - rohant be a kabinomba Kisaki
- Hm? Mi történt?
- Saol, Tyn, Oss, Gor. Mind elesett.

Nem válaszoltam csak elmosolyogtam magam.

- Megkaptuk a választ Kisaki... az admirális sem kis pályázik, négyet már be húzott. Viszont most már apánk is lépni fog.
- Igazából már lépett is... - mondta elém rakva egy holografikus térképet. A Zion rendszer... Codus és a Conduit... megérkezett...
- Az összes hajójukkal? - kérdeztem rezzenéstelen arccal
- Igen. A seregünk, akarom mondani a Birodalom seregének legerősebb flottája... az Elit krém... Codus a véreskezű hóhér...
- 2 napon belül mozgósítsd az EGÉSZ hadsereget... csak az épp szükséges védelem maradjon a bolygóink körül.
- Akkor majd 1000 hajóról lesz szó... a majd 300 ellen...
- Remélem elég lesz az az 1000 - sóhajtottam - Codus... még én is félem a nevét... - szorítottam ökölbe a kezem - de meg kell tennünk...
- Győzni fogunk... ígérem a véremre! - tisztelgett hirtelen előttem
- Győznünk kell... mást nem fogadok el! - tisztelegtem vissza

Ezek után kisietett és megkezdte a csapatok szervezését, míg én a támadásunkon kezdtem gondolkodni...

*** 2 nap múlva ***

1000 hajó... hatalmas sereg... és még így is kétséges a győzelmünk 300 Conduit hajó ellen... szánalmas... gondoltam magamban.

- Jól van, figyelem - mondtam amint csatornát nyitottunk a hajók közt - nem hazudok, lesznek akik nem élik túl a csatát... de kérek... nem, megparancsolom mindenkinek, adjátok drágán az életetek! Ha meg kell halnunk akkor vigyünk magunkkal annyit közülük amennyit csak bírunk! Az adatokat elküldtem a flotta vezetőknek. Négy fele oszlunk, Az első, osztag, a Fallen, 150 hajó, a Zion-2-t kezdi támadni. Sima bolygóvédők és 10 Conduit. A második osztag a Veyron, 200 hajó, Zion-4-et támadja, 50 Conduit hajó védi. A harmadik osztag, Blitz, 100 hajó, Zion-5 a cél, 10 Conduit hajó... és végül az én csapatom... Archangel... 550 hajó, mienk a Zion-1... 240 Conduit hajó... köztük Codus... nincs mit mondanom... mindenki küzdjön az életéért... ez olyan csata lesz amit még sose vívtunk... most vérrel fogjuk írni a történelmet...

Azzal befejeztem az adást és a sereg "feloszlott" és hipertérváltással elindultunk a cél felé.

- Kisaki...
- Igen mester?
- Az admirális úgyis észrevett minket.... ekkora hajórajt mindenképp befogtak az érzékelőik. Tartsd a szemed az érzékelőkön, hátha jelzi, hogy megindultak volna a Zion rendszer felé...
- Értettem. És ha érzékeljük őket?
- Távol kell tartani a hajóikat... ha közelednének küldj üzenetet nekik minden frekvencián... maradjanak távol... maximum csak figyeljék semmiképp se avatkozzanak bele... ez a MI harcunk most... és sok lesz az áldozat... az admirális nem tudja kik állomásoznak itt, ha jönne segíteni félek csak útban lenne és ha minket szétzúznak nem rántjuk őket is magunkkal.
- Figyelni fogok mester.
- Most pedig... ideje köszönteni a tesónkat...

*4 nappal később*
A négy frissen megszerzett bolygó immár teljes védelemmel várja az esetleges támadást, így idejét éreztem egy újabb előretörésnek. A legújabb cél az Alfa-1.
- A védelmi vonalak állnak, úgy vélem tovább léphetünk. Az új cél az Alfa-1es. Készüljön a flotta az indulásra -
- Máris uram -
- Addíg is én egy kicsit... -
- Ne, várjon egy pillanatra uram. Az érzékelőink hatalmas csatát jeleznek a Zion-rendszerben. Földvájó mongúz és... te jó ég, egy hatalmas Conduit flotta -
- Valóban? Hm... érdekes. Azt hiszem ezt nem lenne szabad kihagynunk. Egyenlőre egyik oldalra sem állunk és nem is viszem a teljes flottát, csak pár hajót, a többi az eredeti terv szerint induljon el az Alfa-1 felé. Helyőrséget természetesen szintén hagyunk. -
- Értettem uram, a módosítás elküldve mindenkinek, ha gondolja indulhatunk is -
- Mindenképpen -
A határig ismét féregjárattal mentünk, pillanatok alatt ott voltunk.
- Hm.. Ez itt nagyon kényes terület, az egyetlen hely, ahol mindhárom fél határa összeér... -
- Ahogy mondja uram. Vizuális kapcsolatot? -
- Hogy mondja? -
- Olyan közel kerültünk, hogy már vizuális kapcsolat is létesíthető uram -
- Értem. A főképernyőre, nem árt tisztában lenni az erőviszonyokkal -
Mielőtt túl közel érhettünk volna, üzenetet fogtunk a kapitánytól, hogy jobban tennénk ha inkább távol maradnánk
- Nem terveztem szétlövetni a hátsó felem, így hát akkor legyünk csendes szemlélők. Mindenkinek, állj, most.Készenléti állapot, bármi történhet -
*Hm... Kolosszális ütközet, nagyon rég volt részem hasonló látványban... A számbeli fölény a kapitányé, de... Conduit hajók... És mennyien... Kíváncsi vagyok mihez kezd és hogy miért akar távol tartani... Pusztán jó szándékból? Megkímélni? Talán... De nem hinném... Talán van valami terve... Talán...*
- Uram, a flotta elindult az Alfa-1 felé -
- Rendben, folyamatos jelentést, mi pedig most mozizunk egy kicsit... - mondtam egy fél mosollyal, de legbelül tudtam, valaminek történnie kell...

- Mester... minden flottánk harcba lépett...
- Mi is lépünk húgi... TELES TŰZ!

Azzal félszáz hajó belevetette magát a védelmi állásban várakozó Conduit erők soriba... Véres és vad csata vette kezdetét, az első hullámban azonnal 23 hajót vesztettünk... rajokban támadtunk, 10 és 20 fős rajok vívták ádáz harcukat a Zion-1 szektorában... az én hajóm az élen küzdött és mienk volt az első Conduit áldozat... és nemsokára már két hajót tudhattunk a lelőttek listáján. Mindegyik megsemmisített Conduit hajó után örömteli kiáltás volt hallható majd a következő célra koncentráltunk. Azonban ami aggasztott az a mi hajóink rohamos fogyása... nem egész 15 perc alatt már majdnem 100 hajót vesztettünk míg az ellenség alig 40et... abból is a túlnyomó többséget az én rajom Conduit hajói okozták...

- Mester, az admirális ahogy mondta itt van. De nem avatkozik be!
- Rendben, most ne foglalkozz vele! Archangel flotta! Kövessenek, visszahúzódunk, csatarendbe! Sorakozzanak az én rajom mögé!

Nemsokára a megmaradt közel 300 hajó mögöttem állt azonban a Conduit nem mozdult, nem estek nekünk, ott maradtak ahol eddig is...

- Codus... mire vársz? - tűnődtem
- Mester!
- Látom, szétszóródni! Kitérés!!! - üvöltöttem

A hajóink szétszóródtak, ugyanis Kisaki észrevette a legrettegettebb Conduit fegyvert, Codus hajóját. Még időben ugyanis egy hatalmas ion nyaláb súrolta a pajzsainkat, ha nem térünk ki a flotta fele odaveszett volna. Most már a Conduit sem várt tovább nekünk estek.

- Senki ne támadjon egyedül! Tartsák meg a raj alakzatot! Egy Condut hajót minimum 2-en lőjjenek! Minden tüzeléskor váltsanak ion frekvenciát!

A már egy órája tartó véres küzdelemben most már mind két oldal kezdte megérezni a veszteségeket, mi már túlléptük a 200as számot míg ők a 150et...

- Nem lesz ez így jó! Már a fél flotta elbukott így teljesen fel fogunk morzsolódni! A többi szektor? Kellenek azok a hajók!
- A Fallen súlyos károkat szenvedett,,, 27 működő hajó, 15 harcképtelen, 21 súlyosan sérült de elfoglalták, a Veyron sem áll jobban... 57 hajó maradt meg... de szintén elfoglalták... a Blitz... jó hírek mester, 85 hajó megmaradt, és 6 hajót zsákmányoltak!
- Akkor már csak mi szenvedünk... küldjenek jelet! Minden mozgó és harcképes hajót ide! NYERNI KELL!!!

Az idő csak telt és telt, az űr pedig égő roncsoktól és a robbanások fényétől "ragyogott"... elrettentő harc volt... aki ezt látta inkább érezte magát egy mészárszéken mint háborúban... azok a hajók akik épp kilőttek egy Conduit-et a következő pillanatban véres darabokra szakadtak... százak, ezrek, százezrek élete tűnt el egyetlen pillanat alatt.

- Mester, Codus hajója áttöri az arcvonalat! A bal szárny összeroskadt!
- Az a rohadék! Kisaki, a mi hajónk leszakad a rajból! Irány Codus!

Vad fogócska vette kezdetét köztem és a testvérem között, a saját és az ő hajói közt cikáztunk és tüzeltünk egymásra nem figyelve mit találunk el... kizártunk mindent csak egymásra koncentráltunk... és nem álltunk fényesen... amikor bejött egy hívás...

- Jól sejtettem a kis öcsikém az... oh és az a korcs is ott van?
- Codus...
- Mi van, nem tudsz befogni? - nevetett miközben vadul manővereztünk a harctéren
- A véreskezű hóhér, valószínűleg ma hívtak így utoljára!
- Heh, csak ennyi mondani valód van ÖCSI?
- Nem kell több!

Azzal épp hogy kimondtam telibe találtuk a pajzsgenerátorát és a kapcsolat is megszakadt.

- Mester, elvesztette a pajzsát!
- Látom!

Azonban hiába próbáltuk ismét eltalálni nem ment... túl jó pilóta...

- A rohadt életbe... Adjátok át az irányítást!
- Igenis!

Azzal átvettem a hajó kormányzását.

- Kisaki, tied a fegyverzet!
- Máris!

A csata közben kezdett a mi oldalunkra billenni amint az "erősítés" hátba támadta a Conduitot... azok a hajóink melyek súlyos károkat szenvedtek pedig... kamikaze módjára ütköztek össze az ellenséggel... nem harc volt ez... annál borzalmasabb. Nemsokára már a Conduit hajók kezdték elhagyni a szektort úgy tűnik az uralkodó nem akarta elveszíteni még a teljes elit flottát... azonban Codus és én már nem figyeltünk semmi másra csak egymásra koncentráltunk. Nem láttam a fedélzetet, csak a hajó irányítását és az ő hajóját míg Kisaki csak a képernyőn cikázó célkeresztet és várta hogy végre befogja a célt és kilőhesse... Ezért is nem vettem észre hogy eltávolodtunk a csatamező felől... egyenesen az admirális hajói felé... Hirtelen elzúgott felettük Codus majd az én hajóm és felettük kezdtünk el harcolni... Codus mintha lassulni kezdett volna... először nem értettem miért majd hirtelen bevillant... direkt akarja hogy bemérhessük és... ha akkor kitért az admirális hajóját találom el... azonban ha nem "követem" és tüzelünk akkor nyílt célpont leszek neki... ez a pillanatnyi megtorpanásom elég volt neki máris elvesztettem az előnyünket és Codus nem habozott... azonban meglepetésemre nem ránk tüzelt... hanem az admirálisra...

- Kisaki! - üvöltöttem fel
-Tudom!!!! - kiáltott vissza

Bevetettem a hajónkat egy éles fordulóval a kvantum nyaláb elé és ebben a pillanatban Kisaki is elsütötte a Neutron fegyverünk... Codus és az én hajóm egyszerre robbant apró darabokra az admirális hajójától pár méterre...

A fényes robbanás után csönd telepedett le a harctérre... a megmaradt hajóink a roncsmezőn álltak döbbenten és a villanást figyelték... épp úgy mint az admirális... a két hajóból ami pár perce még vadul küzdött semmi sem maradt... csak üresen úszó és szikrázó roncsok. Percek teltek el, senki sem tudta felfogni mi is történt... a néma csendet egy halk rádióadás törte meg az admirális kommunikációs rendszerén... gyenge, már már haldokló fiatal hang volt... az admirális ismerte csak fel... Kisaki...

- Kérem - nyögte - mentsék... meg...

Ekkor befogták a vizuális képet is... az űrben ott úszott két test, űrruhában... az egyik kétségbeesetten szorongatta a másikat... Az admirális ismerte fel, hogy Kisaki kapaszkodik az én látszólag élettelen testembe. A ráközelítésen jól látszott, hogy Kisaki sisakja és ruhája csupa vér... nem lehetett tudni az övé vagy az enyém de én is vérben úsztam a halálosnak tűnő sebekkel

- Bárki aki hallja - mondta elhaló hangon - segítsen... könyörgök - csuklott el a hang és csak az erőtlen zokogás volt hallható - bátyus... bátyus...

A hatalmas robbanás fényétől egy ideig gyakorlatilag "megvakultunk", csak színes vibrálást láttunk. Majd mire végre újra hozzászoktunk a sötétséghez, elborzasztó látvány - roncsok és a súlytalanságban lebegő vér - fogadott minket.
- Mi a... Azonnal keressenek túlélőket. -
- Már rajta vagyunk uram. Úgy tűnik... -
- Várjon, hát maguk nem hallják? -
- De uram, gyenge bejövő jel, mintha egy gyermek... -
- Kisaki! A kivetítőre! -
- Uram, úgy látszik van vele még valaki. Talán... -
- Igen, az ott Földvájó mongúz, úgy tűnik mindketten halálukon vannak. Azonnal küldjenek ki egy mentőhajót, mondom AZONNAL -
- Igenis uram, máris indítjuk -
- Rendben, addíg expressz sebességgel készítsék elő az orvosi szobát, minden eshetőségre fel kell készülnünk, nem tudhatjuk milyen súlyosak a sérüléseik. -
*Percekkel később*
- Uram, mindketten a mentőhajón vannak. Az előzetes hírek szerint a kapitány állapota válságos -
- Na és Kisaki? -
- Csodával határos módon ép bőrrel megúszta, csak a sokk hatása alatt van -
- Értem, azonnal vigyék őket a gyengélkedőre amint landolt a hajó -
- Természetesen uram -
Én is lementem a főhangárba, ott vártam a hajó visszaérkezését.
*A sors fintora lenne ez? A kapitány lényegében - akarva akaratlanul - majdnem megölt, most pedig lehet hogy... Nem, én is túléltem, ő pedig még fiatal és erős*
A mentőhajó bedokkolt, a kapitány szörnyen nézett ki, egy hatalmas lyuk tátongott a mellkasán, rengeteg vért vesztett.
- Gyere Kisaki, hagyjuk most, hogy az orvosok kezelésbe vegyék -
De ő nem tágított, és megszólalni sem volt hajlandó, hiába próbálkoztam én vagy bármelyik orvos kicsalni belőle pár szót, vagy egyáltalán csak megtisztítani.
- Jól van, hagyják csak, súlyos sokk érte, hadd maradjon a bátyjával, ha akar... - adtam be végül a derekam, miután kiderült, nem hajlandó "tárgyalni" velünk.
Amíg a többiek a kapitány megmentésén dolgoztak, én egyiküket félre húztam:
- Nos? Túléli? -
- Jelen pillanatban nem áll módomban... -
- Ez engem most nem érdekel, azt kérdeztem túléli-e? Többször nem fogom! -
- Na de uram... Jelen állapotában aligha... A túlélési esélyei a 0-t súrolják... Rengeteg vért vesztett, a lyuk a hasán... Nem tudjuk még mi okozta, de hatalmas, és nem tudom rendbe tudjuk e hozni... -
- Értem, de maguknak ez a dolguk, hát tegyék azt - engedtem újra vissza.
*Tarts ki... Nem lehet így vége... Még nem*
Majd újra Kisakihoz fordultam, hátha...
- Kérlek, legalább azt áruld el, mi okozta ezt a súlyos sérülést? Én is nagyon sajnálom, és nem akarom, hogy meghaljon, de azzal nem segítesz rajta, ha nem mondasz semmit... - próbáltam ismét hatni rá

"- Kérlek, legalább azt áruld el, mi okozta ezt a súlyos sérülést? Én is nagyon sajnálom, és nem akarom, hogy meghaljon, de azzal nem segítesz rajta, ha nem mondasz semmit... - próbáltam ismét hatni rá"

- A panel... - szólalt meg végül nagyon halkan Kisaki de nem nézett az admirális szemébe csupán a földet bámulta - Mikor úgy döntött feláldozza a hajót magáért admirális... bemanőverezett a lövedék útjába... a pajzs nem bírta ki... átszakadt... a hajó törzsét átütötte... aztán... felrobbant... leszakadt a híd... a biztonsági erőtér azonnal életbe lépett... de... felrobbant az irányító panel... mellettem... bátyus ellökött... és őt szúrta át egy kirepülő repesz... utána... utána elájultam... pár percre... mikor ismét kinyitottam a szemem.... emlékszem... az űrruhát húzta rám... nem tudtam mozdulni... se beszélni... nem hallottam mit mondott, de mozgott a szája... és láttam... hogy fáj... fáj!!!! - kezdett végül zokogni és felsikoltott... majd többé nem mondott semmit csak össze kuporodott az orvosi lezárt ajtaja előtt.

Végre megszólalt és kiderült az, amit nem vártam volna, azután, hogy képes lettem volna végezni vele... Megmentett... Ismét...
- A k**va életbe, ez nem lehet. Visszahozol, majd kinyíratod magad? - csattantam fel elkeseredésemben - Meg kell menteniük, értik? Nem érdekel hogyan, nem érdekel mikorra, de épüljön fel! -
- Mindent megteszünk uram, egyenlőre semmi komplikáció nem lépett fel a beavatkozás során. Egy nagyobb fémdarabot már eltávolítottunk a testéből, azóta stabilabb az állapota, de még mindíg kritikus. Ami pedig a... -
Hirtelen pánikhangulat tört ki a műtőben, mindenki fel alá kezdett rohangálni.
- Elnézést uram mennem kell - rohant vissza az orvos
Az ajtó kinyílt, sokat nem lehetett hallani, de valami nagyon nem volt rendben
- Artériás vérzés... Nem sikerül elállítani... Egyre több a vér... Nem látok semmit... Ha nem szüntetjük meg elveszítjük... -
Hirtelen, nem tudnám megmondani hogyan, mitől, de úgy éreztem, én tudom mi okozza a mostani helyzetet és azonnal megpróbáltam az orvosok értésére adni. Rádión szóltam be:
- Tudom őrülten hangzik, de úgy érzem, tudom mi a probléma... A baloldali máj artéria mellett még maradt egy pár centis fémdarab a kapitány testében, az mozdult el és vágta el az artériát -
- De uram, ezt hogy gondolja? A hasára ütött és... -
- Csendet - intette le a főorvos, aki talán valamit sejtett a különös képességeimről -, meg kell próbálnunk, különben elveszítjük. Ebben a sok vérben úgy sem találnánk meg az okát -
- Gyorsan, meg kell találnunk, nincs pulzusa, elveszítjük -
- Egy pillanat... Igen, itt van valami... Éles és... Áhhh, ez lenne az - emelt ki a főorvos egy jó 5 centis fémrepeszt a kapitány hasából -
- Újra van pulzusa -
*Hát ez meg mi a fene volt?*
Azt már majdnem megszoktam, hogy néha fontos dolgokat előre látok, vagy kiszállok a testemből, na de most ez... Nem tudtam napirendi pontra jutni az eset fölött, de módfelett örültem.
*1,5 órával később*
- Uram, a kapitányon sikeres életmentő műtétet hajtottunk végre. Az állapota stabilizálódott - hála az ön, hogy is mondjam... megérzésének is - de továbbra is élet és halál között lebeg. A repeszeket a testéből eltávolítottuk, a sebet összevarrtuk. Holnapra talán okosabbak lehetünk. A sorsa innentől Isten kezében van... - Értem... Köszönöm, remek munkát végeztek -
- Ugyan, ez a dolgunk, de most kérem jöjjön, hagyjuk magára -
- Rendben, menjünk -
Még egy utolsó pillantás... Nincs jó bőrben... Kisakit meg sem próbáltam kihívni, úgysem jött volna.
*Szóval a sorsa Isten kezében van... Hát akkor imádkozzunk...*

Sötét volt, semmit sem láttam csak a hangok alapján tudtam tájékozódni... beszélgetésnek... nem, inkább kiabálásnak tűnt de egy szót sem értettem... aztán lassan kezdtek emlékek bevillanni a nagy feketeségben. A hajónk hídja... egy kvantum lövedék, az admirális hajója... mint egy lassított felvétel olyan volt minden... én manővereztem... Kisaki pedig kilőtt egy Neutron töltetet... aztán már csak a villanás... amire utána emlékszek az a villogó vészjelzők, a sötét, szikráktól villogó híd... aztán ellököm a húgom.. és.. emlékszem... úgy ment át rajtam a konzol panel egy darabja mint egy lövedék... Kisaki... elájult... még nem fájt... próbáltam magamra és rá erőltetni az űrruhát mert nemsokára megszűnik az erőtér... és akkor a nyílt űrben leszünk. Láttam ahogy a hídon rajtunk kívül senki sem él már... a testük üresen lebegett a súlytalanságtól... és vér.. vércseppek köröznek körülöttem... az én vérem? Emlékszek... az enyéim... mikor lenéztem láttam... Kisaki is csurom vér volt de... de az nem az övé... az enyém volt... ez valamennyire megnyugtatott. Mikor kinyitotta a szemeit... mondtam neki nem kell félni... nem sérült meg... én meg... ha ementáli leszek se hagyom itt... nevettem de lehet nem hallotta... vagy már nekem nem volt erőm? Nem tudom... utána... utána minden olyan sötét lett... Lassan a hangok is elhalkultak. Csönd van... és sötét... nem... ez így nem jó... nem akarom... MÉG NEM!

- Ki..sa..ki... - nyögtem halkan majd kinyitottam résnyire a szemem

Nem hallottam választ... kicsit szoknia kellett a szememnek a halvány fényt majd körbenéztem, már amennyire tudtam. Infúzióra voltam kötve és gépek érzékelői voltak rám tapasztva... és meghallottam az ütemes pittyegést is végül.

- Akkor még ver a szívem - gondoltam magamban megnyugodva - Kisaki - próbáltam ismét beszélni de nem jött válasz

Mikor megpróbáltam megemelni a kezem iszonyú fájdalom járta át a testem. Akárhányszor mozdulni próbáltam csak kibírhatatlan fájdalmat éreztem.

- Bátyus? BÁTYUS! - hallottam meg végül Kisaki hangját. Mellettem ült egy széken, aludt, a mocorgásomra ébredt fel. Még mindig az egyenruhája volt rajta és csupa vér volt... rászáradt az arcára, ruhájára....
- Bocsi... - suttogtam - tönkretettem a ruhád
- Hülye, hülye, hülye!!!! - ölelt át - azt hittem meghaltál!
- Ah - nyögtem fel fájdalmasan mikor hozzám ért

Éreztem azonnal el akart húzódni de erőtlenül megcsíptem a felsőjének az ujját.

- Ne... - suttogtam - nem baj ha fáj... a húgom vagy - mosolyogtam rá - hol vagyok?
- Az admirális hajóján - súgta halkan
- Nem hittem volna - mondtam kicsit cinikusan
- Végül is... megmentetted...
- Deja vu... nem először történt hasonló eset - nevettem erőtlenül - mióta vagyok itt...?
- Pár órája... nem tudom... maximum 1 nap... nem tudom... nem éreztem mennyi idő telne el... - szipogta

Ezután egy kis ideig mindketten csöndben voltunk majd folytattam.

- Tegyél meg nekem valamit
- Bármit!
- Menj ki... néz körül... mérd fel mennyien vannak a folyosón, egy panelből nézd át a legközelebbi utat egy hangárhoz...
- Mit akarsz csinálni? - nézett rám
- Nem maradhatunk itt - húztam ki lassan a kezemből az infúziót majd felültem. Iszonyúan fájt minden megmozdulásom, égetett, szúrt, de tűrtem
- Nem mozoghatsz! Még nem!

A vállára tettem a kezem és komolyan a szemébe néztem.

- Sajnálom Húgi... de nem sok időm maradt már...
- Hogy érted? - kérdezte miközben kikerekedtek a szemei
- Az ember érzi ha közeleg a vég... és... - majd köhögni kezdtem és mikor abba maradt láttam véres volt a kezem amit a szám elé tettem - nem tudom mennyi időm van még...

Kisaki látta nem viccelek és ismét átölelt majd megsimogattam a fejét.

- Sajnálom... az az igazság.... nem tudom miért élek még... halálosak voltak a sebeim... de tudom addig nem akartam meghalni míg be nem fejezzük amit elkezdtünk...
- Jól van - engedett el végül - de megígérek valamit bátyus... ha vége is van mindennek nem hagyom, hogy meghalj! Megtaláljuk a megoldást! Csak bírd ki kérlek!

Nem válaszoltam csak mosolyogtam de magamban tudtam, hogy minden bizonnyal nem fog sikerülni... Kisaki felállt és kiment majd pár perc elteltével visszatért. Én addig amennyire tudtam felöltöztem és az ágy szélén ülve vártam.

- Úgy tűnik minden tiszta, észrevétel nélkül eljuthatunk a C2-es hangárba.
- Akkor menjünk

Kisaki azonnal mellém állt és segített felállni majd megtámasztott és lassan elindultunk. Szerencsések voltunk, próbáltam sietni amennyire csak lehet de így is elviselhetetlen fájdalmaim voltak.

- Messze van még? - nyögtem - Félek felszakadt egy sebem... - és azzal a vérző oldalamra pillantottam... - ajjajj... vérnyomot hagytunk, ha észreveszik lebukunk.
- Mindjárt bátyus, tarts ki!

Még pár perc "séta" után végre a hangárban voltunk és az első vadászba beültünk. Én a hátsó navigátori ülésbe kászálódtam be nagy nehezen, míg Kisaki a pilóta ülésbe.

- Megkezdem a felszállást, kicsit rázós lesz - mondta kedves hangon
- Kibírom... az ajtóval mi lesz? - mutattam a zárt hangár kapura.
- Megoldom!

Ekkor megszólaltak az automata riadó szirénák és felbolydult a hajó. Gépi hang üvöltötte, hogy betolakodók és hogy engedély nélküli vadászindítás.

- Asszem észrevettek - nevettem
- Már késő!

Azzal Kisaki beélesítette a vadász fegyvereit és kilőtte a kaput majd bekapcsolta a hajtóműveket és teljes gázzal kilőtt. A hirtelen lökéstől a székbe préselődtem, hiába... gyenge vagyok most és még ez is ledönt - sóhajtottam magamban

- Kisaki, irány a mi határvidékünk... oda az admirális nem fog jönni... addig én felhívom...

Azzal megnyitottam egy adást és megjelentem a képernyőiken.

- Bocs a hangárért - mosolyogtam fájdalmasan - meg a vadászért is... de nem maradhatunk. Köszönöm, hogy segített... de... - és ismét erős és fájdalmas köhögés jött rám és most egy nagy adag vért sikerült felköhögnöm, összevérezve az ülésem, a kezem és a műszereket... mindezt az admirálisék is jól látták - eh... - lihegtem - mint látja uram... nem sok időm van hátra... a sors fintora talán... de megérdemlem nem? Még egyszer köszönöm uram... de még találkozóm van az apámmal... addig nem maradhatok ágyban... se sérülten, se holtan... már csak pár hónapom van a gyermekeim megszületéséig... nincs vesztegetni való időm... és... még maga előtt oda akarok érni - mosolyogtam - És egy fontos tanács... Klavyer... a tesóm... az Alpha-1 felé tart a speciális hajóival... 500 eléggé veszélyes hadihajó... vigyázzon vele... adás vége Admirális... sok sikert... - mosolyogtam végül vérző szájjal és megszakítottam az adást. - Siessünk Kisaki... aludni akarok...
- Amint bedokkolunk egy hajóra azonnal egy kabinba viszünk és nem hagyom, hogy megzavarjanak!
- Ah... az jó lenne - dőltem hátra és a véres kezemet néztem és magamban csak annyit mondtam: "Vajon ki hal meg előbb? Én... vagy az Apám...?"

A riadó hangja... Szinte meg sem lepődtem...
- Hát ez meg mi lehet uram? -
- Lenne egy sejtésem... -
*Miért nem tud nyugodtan a seggén maradni?...*
- Hm... szóval így állunk -
- Uram, szeretné, hogy?... -
- Nem, had menjen... Neki is dolga van, és nekünk is... Ezek szerint nagyon meg kell izzadnunk az Alfa-1ért, tehát azonnal vissza kell térnünk a Centauryba és erősítéssel a fő flotta után menni, különben végük. De addíg is értesítsék őket a nem várt nehézségekről -
- Indulunk uram és üzenet elküldve -

Magas lázzal és fájdalmaktól gyötörve fetrengtem az ágyban. Emlékszem, hogy Kisaki aggódó tekintettel folyton cserélte a vizes kendőt a homlokomon de semmit se segített, eléggé szörnyű állapotban voltam. Mikor nyitva volt a szemem láttam mennyire zavarja, hogy nem tud mit tenni most értem. Miután landoltunk a fedélzeten, egyből egy kabinba segítettek és az ágyba lefeküdve szinte azonnal "elszabadult a pokol". Úgy éreztem az egész testem lángokban áll és bármi hozzám ért csak szúró fájdalmat okozott. Miközben rángatóztam pár sebem fel is szakadt és az lepedőt is sikerült össze véreznem, aztán lassan már nem emlékeztem semmire, nem tudtam mi történik. Elaludtam talán... vagy elájultam... vagy csak nem vagyok képes vissza emlékezni. De mindegy is. Mikor ismét magamhoz tértem már nem égett úgy a testem és a fájdalom is enyhült. Új kötések voltak rajtam és ahogy körbenéztem egy másik szobában voltam. Ekkor láttam meglebbenni a függönyt és megéreztem az arcomon a friss szellőt. Felültem majd egy hálóköpenyt magamra kapva kibotorkáltam a teraszra. Éjjel volt és teljes csönd, csak a 2 hold fénye világította be ezüstösen a tájat. Egy völgyben voltunk és egy folyó csordogált nem messze innen. A hűvös éjjeli szellő nagyon jól esett, mintha csak ez kellett volna a sebeimnek, becsuktam a szemem és élveztem az érzést. Pár perce állhattam ott mikor hallottam nyílik mögöttem a szoba ajtaja de nem fordultam meg.

- Örülök, hogy magadhoz tértél - jött a lágy hang - de nem lenne jobb még feküdnöd?
- Jól esik a szél - mondtam halkan - nagyon jó
- Akkor jól tettem hogy a Tau-ra hozattalak - mondta halkan miközben közelebb lépdelt
- Köszi húgi
- Ugyan... - és elkezdte levenni rólam a köntöst míg én továbbra is háttal álltam neki és nem mozdultam - várj, bekenem a sebeid
- Um - bólintottam csak
- A doki készítette - kezdte mesélni miközben a lehető legóvatosabban kezdte bekenni a felső testem - nagyon rossz állapotban voltál... Nem ment le a lázad és hozzád érni se lehetett mert szinte azonnal görcsbe rándultál vagy öntudatlanul neki estél annak ami hozzád ért... 2 napig szenvedtél aztán áthozattalak ide és a doki is elkészült ezzel a szerrel és azonnal javulni kezdtél. Minden nap két óránként bekentem az egész tested és a lázad már estére le is ment. Most meg már fent is vagy. Örülök.
- Köszi
- Ne köszönd, a bátyám vagy - súgta
- Ne lopd a szövegem - mondtam halkan nevetve
- Kész!

Mondta és lépett eggyel hátrébb, én pedig lassan megfordultam és átöleltem.

- Akkor, abban a pillanatban nem gondolkodtam. Veszélybe sodortalak. Sajnálom.
- Bá-bá-bátyus! - lepődött meg hirtelen - Ne mondj ilyet, te vagy az aki majdnem meghalt!

Nem válaszoltam csak hagytam, hogy megnyugodjon, mert láttam mennyire ideges majd végül lassan vissza ölelt, azonban ekkor hirtelen el kellett löknöm magamtól mert erős köhögés jött rám és térdre rogytam és ismét egy jó adag vért köhögtem a padlóra.

- Bátyus!
- Se-semmi baj - lihegtem
- Gyere - segített felállni - még pihenned kell - fektetett be az ágyba

Nem válaszoltam csak behunytam a szemem és lassan elaludtam. Kicsivel később azonban mocorgásra ébredtem és észrevettem Kisaki bújt hozzám az ágyban.

- Hát te? - húztam fel a szemöldököm
- Rémálmom volt... - suttogta könnyes szemekkel
- Ajj te - mosolyogtam rá mikor megsimiztem a fejét

Közben behunyta a szemeit majd elaludt és nekem se kellett több és követtem....

Másnap reggel a teraszon ültem és a speciális "gyógyteámat" iszogattam mikor Kisaki elém tolta az elmúlt napok jelentéseit.

- A munka nem vár - mosolyogtam azonban a mosoly hamar eltűnt az arcomról - 56%-a a seregnek elesett... ah... - sóhajtottam nehezen - ez nagyon nem jó... a védelem stabil... apróbb betörések, veszteség 0. A bolygók stabilizálva, sereg utánpótlás folyamatban... a hajók legénységének kipótlása... argh - tettem le végül - Kisaki... megtennéd helyettem, hogy ezeket... - fogtam a fejem -
- Persze, elintézem őket. - hajolt meg - nem probléma mester.

A fejemet fogva halványan elmosolyogtam.

- Jobban lettem és máris "így" viselkedsz?
- A munka az munka bátyus - nevetett
- Értem, értem - sóhajtoztam nevetve - a kövi célpont támadási tervét majd kidolgozom... - folytattam végül - a többi teendőt létszi...
- Már neki is látok - és azzal bement a szobába, leült egy asztalhoz és nekilátott míg én a galaxis térképre szegeztem a tekintetem
- Ideje folytatni...

- Uram, most lépünk be a féregjáratba, perceken belül a Centaury rendszerbe érünk -
- Rendben, akkor ideje üzenni az erősítésért, még 400 hajót indítsanak, így talán már leszünk elegen... -
- Intézkedem uram -
A Föld közelsége miatt szinte nem is kellett várnunk, mire megjöttek az első hajók, majd szépen sorba na többi.
- Uram, a teljes erősítés befutott, készen állunk az indulásra -
- Hát akkor ne késlekedjünk, talán már így is meg vagyunk késve - bár akkor remélhetőleg nagyobb lesz a meglepetés, mikor megérkezünk. -
*A határt átlépve*
- Uram, bejövő adás, segélykérés a főflottától -
- Uram, sajnálom, hogy zavarnom kell, de van egy kis gond. Minden jól alakult, fölénybe is kerültünk, de aztán egy ismeretlen nagy létszámú - durván 500 fős - hajóhad érkezett és kezdett mészárlásba. Csak nehezen tudjuk tartani az állásainkat. Ha esetleg tudna... -
- Itt Tavaszi tekercs. Nyugalom, már átléptük a határt, hamarosan érkezünk, addíg még tartsanak ki! -
- Köszönöm uram, várjuk és... ez meg? áááááhhh -
- Jelentkezzen! -
- Uram, elvesztettük a jelet, valószínűleg... -
- Igen... Tudom... Gyerünk, a hajóink hullanak, mint a legyek, ezt nem engedhetjük! -
Az Alfa-1hez érve szörnyűbb látvány fogadott, mint vártam, a flotta legalább harmada már megsemmisült...
- Hogy az a... Gyerünk, gyerünk, azonnal támadás, űzzük ki ezeket a kutyákat! De legyenek óvatosak, úgy tűnik egy újabb testvérrel van dolgunk... Berepülő manőver, az érzékelők keressék a vezérhajót, nekünk kell végezni vele, azután remélhetőleg könnyebb dolgunk lesz - vetettük mi is bele magunkat az elkeseredett küzdelembe...

***Alpha-1***

Fél órája ment ha harc a Földi és Inváziós flottak között. Az erősítés megérkeztével ugyan sikerült tartani az állást, de se előre se hátra nem mozdultak és a csata végkimenetele patt helyzetet súgott. Noha Klavyer flottája nem érte fel a Conduit erőit, így is nagy kihívást jelentett. A veszteségek mind két oldalon három számjegyűek voltak... azonban jóval 1 órával később a támadó raj abba hagyta a tüzelést és lő távon kívülre vonultak. Mielőtt azonban az admirális döntött volna, hogy utánuk menjenek, a hajók megremegtek és az admirálist egy ismerős rossz érzés kerítette hatalmába... Nem sokkal később megjelent a Deus a csatatéren a két szemben álló flotta előtt. A lökéshulláma ahogy kilépett a normál térbe a roncsokat úgy szórta szét mint mikor a szél papírdarabkákat repít a világ minden irányába. Azonnal néma csönd termett majd megérkezett a bejövő hívás az admirálishoz.

- Tavaszi tekercs admirális - kezdte meg az uralkodó - ha jól tudom ez az első, hogy személyesen beszélünk. Ajánlatom van a számára. Béketárgyalást kínálok fel...

A szavai merő döbbenetet váltottak ki mindenkiből az admirális hídján.

- A tárgyalás helyszínének mit szólna a Föld mellett az egyik állomásukon? - mondta a világ legnyugodtabb hangján - A galaxis jelenlegi három ura, Maga, Én és a Fiam, megbeszélhetné mik legyenek a béke feltételei. Mindhárman fegyvertelen hajón érkeznénk... maga is be szeretné fejezni a háborút nem? - mosolygott - Holnap várom a válaszát ezen a csatornán aminek a frekvenciáját átküldöm, a Fiam is értesülni fog róla biztos vagyok benne, ha mégsem jönne el az sem gond, mi ketten biztos megtudjuk beszélni a béke feltételeit, mint férfi a férfival, mint uralkodó az uralkodóval... mint ember az emberrel. Számítok az együttműködésére, nem úgy mint a tanács. Akkor... holnapig legyen szép a napja admirális!

Azzal megszakadt az adás és minden inváziós hajó eltűnt a csatamezőről otthagyva az admirálisékat.

A térkép fölött dolgoztam és az asztalom tele volt holodiscekkel miközben a támadásunk tervét próbáltam megrajzolni mikor Kisaki besietett.

- Ez nem lehet igaz! - csapott le idegesen az aztalomra
- Hoy,hoy,hoy! Mi az?! - álltam fel hirtelen, ilyen idegesnek még sosem láttam
- Az apánk! - nézett rám - Békét ajánlott fel az admirálisnak!

Ekkor idegességemben én is rácsaptam az asztalra azonban ekkor az darabokra tört. Nem ütöttem erősen mégis ketté hasadt és a padlózat is megrepedezett. Pillanatra nem tudtam mi is történt majd a kezemre néztem és az össze zúzott asztalra.

- Bátyus... ezt hogy? - kérdezte döbbent hangon
- Nem... nem tudom - majd ekkor beugrott az admirálissal egykori beszélgetésünk

"[..]Tapasztaltuk, nem sokszor de a hódításink alatt a népem feljegyezte az eseteket és rájöttünk, hogy ez bármikor megtörténhet, de csak kiválasztott egyénekkel. A galaxisunkat átszövi, egy erő ami képes adni 1 újabb esélyt. Nem tudjuk, hogy működik, mikor történik, egyszerűen megtörténik. Vannak akik kapnak még egy esélyt. De ez nem minden... az új életükben többre is képesek, fejlődnek az érzékeik, képességeik. [..] az én fajtámban apámnak volt ilyen esete... ő is átélte... és a képessége amit nyert... a halhatatlanság... nem öregszik, nem sebesül meg... vagyis csak a saját vérétől... azaz a gyermekeitől... mind hűséges... volt... én már nem... meg tudom ölni, ezért fogok küzdeni... ha végzek vele... [...]

- Kisaki... - súgtam - asszem én akkor meghaltam - néztem végül a szemeibe - és megkaptam a "második esélyt"... pont mint apánk... vagy mint az admirális... - majd hevesen vért kezdtem ismét köhögni - az ára pedig ez lenne hm? - suttogtam halkan - Erőért az életem - nevettem gyengén - hát legyen...
- Mit akarsz tenni most? - segített fel közben - Ha az admirális elfogadja...
- Ha elfogadja ott leszünk...
- Komolyan gondolod...?
- Legyen egy lefegyverzett vadász indulásra kész. Ha megtudtuk mi az admirális válasza indulunk a Földhöz. Csak te meg én. Semmi fegyver.
- Értettem...

Én pedig még mindig az új "erőmön" gondolkodtam. Ezzel lenne esélyem megölni az apámat... csak közel kel kerülnöm hozzá...

Az uralkodó megjelenése és szavai tagadhatatlanul szinte sokkoltak.
*Hm... Hogy béketárgyalás? Megint? Az ő kezdeményezésére? Ez megint gyanúsnak tűnik... Ugyanakkor épp időben, a galaxis egyensúlyban... Talán...*
A mondandója végeztével egyedül maradtunk, így nem maradt más hátra, mint visszatérni.
- Figyelem minden hajónak, indulás haza -
- Ööö, uram... Ha szabad... Szóval... Mit gondol, ez nem egy újabb csapda? Vagy esetleg már van is egy terve? -
- Ami azt illeti, természetesen én sem bízom az uralkodóban, de ki tudja... Talán... Talán érzi, hogy kikaphat, ha a kapitánnyal összedolgozunk és ezt szeretné megelőzni a békével? Talán... De nem túl valószínű... Viszont... - tűnődtem el miközben a Centaury-3 felé vettük az irányt - tudnánk esetleg kapcsolatot létesíteni a kapitánnyal? -
- Hát, ami azt illeti, nem esküdnék meg rá uram, de megpróbálhatjuk... -
- Hát akkor rajta -
- Nyílt frekvencia, maximális hatótáv, állandó sugárzással. Kezdheti, uram -
- Földvájó mongúz jelentkezz, itt Tavaszi tekercs. Veszi az adást? Ahogy arról gondolom már értesült maga is, az uralkodó meglátogatott és felajánlotta a békét... Én a magam részéről még nem döntöttem, ezért szeretném megismerni a maga elképzeléseit is a témával kapcsolatban. Nekem van egy olyan gondolatom, hogy talán ezzel az esetleges békével próbálná megakadályozni, hogy mi ketten újra összefogjunk ellene... De ezt csak én gondolom... Ha veszi ezt az az adást, a szokásos frekvencián kérem válaszoljon -
Tavaszi tekercs kiszáll, vége
- Uram? -
- Igen? -
- Mi lesz, ha nem kapja meg? Ha nem válaszol? -
- Akkor azthiszem adnom kéne egy esélyt... Hisz ez még csak egy megbeszélés lenne, nem garantálna még semmit, ha nem tetszik, még faképnél hagyhatom. Remélem... - néztem ki az ablakon az űr sötétjébe, próbálva kifürkészni az uralkodó szándékait...

Mikor megkaptam az admirális üzenetét Kisakival megindultunk egyenesen a Föld felé. Az úton mindketten csöndben voltunk, nyomasztóan hatott ez mindkettőnkre. Végül én törtem meg a csendet.

- Szeretlek hugi...
- Ah? - kérdezte hirtelen és a hangján a teljes meglepődés volt hallható - mi-mi-miért mondod ezt?
- Um - ráztam meg a fejem - csak még sosem mondtam ha jól emlékszem - mosolyogtam azonban kihallotta a hangomból, hogy mire gondolok
- Félsz...?
- Igen... van egy olyan érzésem, hogy egyedül vezeted vissza a gépet...

Nem válaszolt, csupán a pilótafülke plexijének tükröződésében láttam a félelmet az arcán. Az ez utáni pár perc csönd még nyomasztóbb volt majd feltűntek az érzékelőkön a Föld jelei. Álcázva voltunk, így valószínűleg még nem vettek észre.

- Tavaszi tekercs... - nyitottam meg az adást az admirális hajójának a "szokásos" frekvencián - Földvájómongúz dokkolási engedélyt kér az egyik diplomata állomáson a Föld mellett. Küldje el az üzenetet az Uralkodónak... készen állunk tárgyalni...

Már jó idő eltelt az üzenet elküldése óta. A Centaury-2höz érve azonban végre válasz érkezett.
- Vettem, az engedélyt megadom, az 1-es számú állomásra. Üzenek az uralkodóért, lassan én is érkezem, ott találkozunk, vége -
- Írhatjuk az üzenetet az uralkodónak, Földvájó mongúzzal együtt várjuk az egyes számú diplomata állomáson, fegyvertelen hajóval. -
- Üzenet kész, mehet uram? -
- Mehet. Mi pedig induljunk az állomásra. Készítsenek elő egy mentőhajót - az egyetlen amin nincsenek fegyverek -
- Intézkedem uram -
*Hm... Remélem eredménnyel zárul majd ez az egész... De azért...*
- Mielőtt még megérkeznénk, szeretném ha a határ menti bolygók védelme készen állna egy esetleges meglepetésszerű támadásra... Hátha... -
- Arra gondol, hogy esetleg... -
- Sosem lehet tudni... Jobb felkészülni minden eshetőségre... -
- Igaz uram. Közben megérkeztünk. Ha gondolja... -
- Igen, én is átmegyek az állomásra -
Azzal a lendülettel beszálltam a mentőhajóba és mi is bedokkoltunk. A kapitány láthatóan már itt volt. Várt rám. Illetve még az uralkodóra. Talán nem is baj, hogy csak később érkezik...

A dokkolási engedély után szép finoman letettem a vadászunkat és Kisaki segített kiszállni a hajóból. Ahogy megindultunk a tárgyaló felé azok a tekintetek amik ránk meredtek... tiszta gyűlölet volt érezhető belőlük. Végül is nem csodálom, gondolom teljes joggal tartottak árulónak és már mindenki tudja, hogy honnan is származok. Nem hibáztathatom őket emiatt. Azonban zavar... elég hamar elfelejtették előtte mennyi mindent tettünk értük az admirálissal... Mikor beértünk a tárgyalóba végre egyedül maradtunk, megszabadulva azoktól a haragos tekintetektől.

- Nem szívesen látnak minket itt - ültem le sóhajtva az egyik székbe
- Ennyire rossz helyzetre én sem számítottam.
- Ne foglalkozzunk vele, engem azért jobban aggaszt az ami előttünk van most...
- Számból vettet ki a szót...

Nemsokára az admirális is befutott és bedokkolt egy komppal. Ami viszont mindkettőnket meglepett, azaz apám gyorsasága. Épp hogy belépett az admirális a terembe megrázkódott az állomás és a Föld mellett megjelent a Deus. Mindhárman, Kisaki,Én és az admirális az ablakon át figyeltük.

- Az egyik feltételt már nem tartotta be... - sóhajtottam - most egy lövéssel végezhetne a Földdel - ültem vissza a székembe, hátat fordítva az ablaknak. - de nyugodjon meg Admirális... nem fogja. Csak erőt fitogtat - ült le közben Kisaki is mellém - ezzel akar megfélemlíteni, hogy ő megteheti...

Nem sokkal később egy komp dokkolt az állomáson és az uralkodó is megérkezett a tárgyaló terembe két kísérővel. Egyből felismertem őket de arcom se rezzent. Kryllin, az öcsém aki eléggé alacsony és betegesnek látszott, rövid, fekete haja volt és sötétbarna szeme. és Nion a nővérem aki viszont olyan magas volt mint én, hosszú arany szőke haja és azúrkék szemei erőt sugároztak és az öltözete is kirívó volt. Míg öcsémen egy részes fehér ruha volt addig ő rajta egy díszes, fehér-arany színű topp és egy szintén hasonló miniszoknya. Szinte csak a "szükséges" helyeket takarta bármi is. Apám pedig teljes ünnepi díszben, palástban és ugyan olyan hófehér, rangokkal és méregdrága díszítésekkel teli ruhában volt mint én. A ruháink szinte azonosak voltak a palástot és a rangokat leszámítva.

- Rég láttunk - mondták szinte egyszerre a testvéreim
- Látom még semmit sem változtatok - dőltem hátra a székemben - a nyálgép és az egoista szépségkirálynő - mondtam gúnyos mosollyal az arcomon amin Kisaki is jót kacagott
- Hogy van képed?! - háborodott fel a nővérem, míg az öcsém csak apám mögé sunnyogott aki nem lépett közbe.
- Mi van, megint dobott az akivel eljegyeztek? - folytattam élvezve a szituációt és ahogy elnéztem az admirálisnak sincs ellenére kicsit "szívatni" őket - Hányadik is volt? 6? Vagy mióta nem találkoztunk dupla ennyi pasi múlt ki melletted az elviselhetetlen egód miatt Nion? Hm?
- Te kis féreg! - üvöltötte elvörösödött fejjel
- Ajjaj mindjárt kiborul a bili! Talán csak nem? Fején találtam a szöget? Vigyázz még a végén mire lesz valakid megőszülsz és tele leszel ráncokkal! - nevettem

Ez volt az a pillanat mikor elpattant nála a cérna és villámgyorsan mellettem termett és a nyakamnál megragadta a köpenyem és a magasba emelt egy kézzel. Mindig is tudtam, hogy iszonyúan erős és csak tovább mosolyogtam bele a képébe. Nem akartam megmutatni még nekik, hogy mi történt velem, jobb ha nem tudják, hogy haldoklok és új "erőm" van. De egyenlőre erre nem is volt szükség mert amint kikapott a székből Kisaki a ruhája ujjába rejtett majd 20 centis pengét előkapta és a nővérem torkának szegezte.

- Ha nem engeded el a mestert a véreddel fogom kifesteni a tárgyaló termet Nion! - mondta neki rémisztően nyugodt hangon és hideg, gyilkolásra kész szemekkel.
- Ch - engedte el végül a nyakamat - a kis rabszolgád megszegte az egyességet, nem hozhatott volna fegyvert.
- Khm, már elnézést - szólt közbe az admirális - és a Deus? - mondta kicsit gúnyosan
- Elég lesz - csapta össze a kezeit az Uralkodó - Ideje elkezdeni ami miatt össze gyűltünk! - mondta mosolyogva és mindannyian leültünk egy kör alakú asztalhoz.
- Kíváncsian várjuk a feltételeit - kezdte az admirális míg én hátradőlve figyeltem.
- Nos - kezdte meg apám... noha vak volt mégis a tekintete mintha a lelkünkig hatolt volna - el kell ismernem jól küzdenek - mondta olyan békés hangon mintha teaparti lenne - A galaxis most 3 részre oszlott - kapcsolódott be az asztal közepén a holokivetítő és megjelent a galaxisunk térképe a határokkal - Nagyjából egyenlően állunk. Itt van a maga Emberi világa, a Fiam saját kis Királysága és az én Birodalmam. Katonai erőkről most nem nyilatkoznék olyan részletesen, maguk sem tennék meg. A Conduit jelenleg rehabilitáción van - köszörülte meg a torkát amikor közbe vágtam
- Úgy akartad mondani - tegeztem le azonnal és eléggé lenéző hangon folytattam - hogy súlyos vereséget szenvedtek... És Codus is meghalt... és igen Kisaki és Én végeztünk vele - hajoltam előre - örömmel néztem ahogy apró szilánkokra lőttük.
- Áruló... - fordította oldalra dühösen a fejét Nion míg apám gond nélkül folytatta
- Klavyer csapata is szenvedett veszteségeket, de ezt az admirális jól tudja.
- A meggyengült ereje miatt gondolt erre a lehetőségre? - szegezte az admirális a kérdést neki azonnal
- Ugyan - nevetett - még így is félelmetes erőt képviselünk, csupán jóságos vagyok - mosolygott és ez egyben dühítő volt és félelem keltő
- Sajnos igaz - súgtam oda Kisakinak - még így is vannak olyan fegyverei, pl a Deus, ami megfordíthat mindent...
- Nos tehát - folytatta apám - lehetőséget ajánlok. Békét köthetünk. Megtarthatják az összes megszerzett területet és beszüntetjük a harcokat. A határok átjárhatatlanok lennének, maguk szépen maradnának a saját szektoraikban, mi pedig ígérem a miénkben. Nem zargatnánk egymást. Szerintem fer ajánlat.
- És mit kérsz cserébe? - mondtam komoly hangon
- Semmi különöset... - hajolt közel - csupán téged.

Ekkor mindannyiunkban meghűlt a vér és Nion és Kryllin szinte egyszerre kiáltottak fel

- Mi?! - úgy tűnik ők se voltak beavatva.
- Visszatérsz hozzánk és eldöntjük mi lesz a sorsod az árulásod miatt - folytatta szinte mézes mázas hangon - nem kell félned, a fiam vagy, tisztes tárgyalásod lenne.
- Heh... - hajtottam le a fejem, hogy ne lássák a félelmet és zavart a fejemben
- Tudod milyen szívem van fiam, szeretem a gyermekeim. Épp ezért teszek neked még egy külön ajánlatot is. Elengedem Lolát és a gyermekeid.

Ekkor azonnal felkaptam a fejem és döbbent arccal meredtem rá ő pedig csettintett egyet és az ajtón bejött Klavyer és mellette Lola.

- Hector!
- Lola!

Kiáltottuk szinte egyszerre egymás nevét miközben felpattantam a székemből azonban őt Klavyer engem pedig Kisaki tartott vissza. Ekkor eszméltem csak, Lola két kisbabát tartott az ölében.

- Koraszülöttek voltak az unokáim - sóhajtott az apám - de megmentettük őket. Láthatod, nem vagyok én olyan gonosz. Nos? Lola és a gyermekeid szabadon távozhatnak, te pedig velünk jössz. Nos?
- Ne! Tudod, hogy mit tennének veled! - mondta azonnal Lola és Kisaki egyszerre
- Rendben van. Elfogadom a feltételeid. - Mondtam, miközben végig Lola szemébe néztem.
- Ha valóban betartja a szavait... akkor... - mondta az admirális bár hallatszott habozik

Azért mert én is a béke feltétele lettem, vagy mert nem bízik az uralkodóban, vagy mindkettő?

- akkor - folytatta végül - elfogadjuk mi is.
- Nagyszerű! - állt fel boldog arccal az Uralkodó. Akkor ideje indulnunk, nem? Gyermekeim...
- Igenis apám. - mondták egyszerre
- A csellengő fiamnak adok még 5 percet... - mosolygott rám azonban én ezt nem viszonoztam akármennyire is jó pofizik.

Mikor kimentek azonnal Lolához siettem és átöltetem, vigyázva a gyerekekre és megcsókoltam szenvedélyesen. Kisaki és az admirális nem jöttek egyenlőre közelebb.

- Lola szemei könnyesek voltak és az enyéim is. Az övéi azért mert el kell mennem holott mindannyian erre a percre vártunk, míg az enyém azért mert boldog voltam, hogy láthattam a gyermekeim.

- A fiút rólad neveztem el, a lányt pedig Ody-nak hívják, emlékeztem, hogy egyszer megemlítetted, hogy így neveznéd el - mondta kis mosolyt erőltetve magára

Én először nem válaszoltam, csak megcsókoltam és a gyermekeim homlokára is nyomtam egy-egy puszit.

- Kisaki... vigyázz rájuk kérlek.... - súgtam halkan
- Vigyázni fogok bátyus - mondta fájdalmas hangon - csak ígérd meg vissza jössz...

Kicsit csöndben voltam, majd megfordultam és kezet nyújtottam az admirálisnak.

- Vissza fogok - mosolyogtam el miközben kezet fogtam az admirálissal - uram... maga pedig gyűjtsön sereget, Kisaki segítségére is számíthat. A béke csak arra kell apámnak, hogy rendezze a seregét és támadni fog... addig mi is... kell ez a béke a végső harc előtt... én pedig... én pedig majd igyekszek belülről tenni valamit... - mosolyogtam továbbra is majd elengedtem a kezét.

Kifele még Lolával egymás szemeibe néztünk és rám mosolygott. Ez jó érzéssel töltött el és valódi mosollyal az arcomon hagytam ott őket és indultam meg a hangár felé ahol már a "családom" várt. Beszálltam a kompba és egyenesen a Deus felé mentünk. Az út közben és a hatalmas hajón is szó nélkül haladtunk míg a kabinomba nem vezettek és bezártak... Az ablakból néztem ki amint a hatalmas hajó végül teret vált és egy szemvillanás után ott hagyjuk a Földet és az igazi családomat.... Lefeküdtem az ágyra és a kezemet néztem.

- Nemsokára ez a kéz vérben fog úszni... - mondtam halkan - vajon az apámé lesz? Vagy az enyém...?

Mikor Kisaki, Lola és az Admirális végül együtt maradtak Kisaki azonnal az admirálishoz fordult.

- A testvérem számolt ezzel a lehetőséggel... Admirális... minden bolygónkat átengedjük önnek... kiéve kettőt... Venom és Tharmail függetlenségét kérem... kéri a testvérem csak. Lolával vissza vonulunk egyenlőre míg maga stabilizálja a védelmet... de a mi kiépített bázis és bolygóvédő ágyú soraink irányítását is megkapja. A flottánk még a Conduit elleni harcból eléggé hiányos... látta maga is milyen pusztítás volt... így harcban, már ha ismét arra kerül sor... még nem tudom mikor leszünk képesek segíteni...

Eléggé érzelemmentesnek és hivatalosnak hangzott az egész és Kisaki miután elmondta, egy lemezen átadott minden szükséges információt a bolygókról és állapotukról, majd a hangár felé indult Lolával.

- Mihez kezdünk most? - kérdezte aggódva Lola
- A bátyám mindenre gondolt így erre is... most a legfontosabb hogy biztos helyre vigyelek - mosolygott rá - nagyon szeret a testvérem és a gyermekei és a te biztonságod nekem is elsődleges. És még sok mindent kell mesélnem... - tűnt el a mosoly - van amit még meg kell tudnod... de ezt majd ha haza értünk...

Azzal a vadász felszállt a hangárból és teljes sebességgel a Venom felé indult

A tárgyalás - ahogy az várható volt - igencsak feszült légkörben zajlott. Az uralkodó mézes-mázos hangneme ellenére szinte tapintani lehetett a feszültséget a levegőben. Csak remélni tudtam, hogy nem mondok semmi olyat, amit nem kéne, ugyanakkor "nyuszinak" sem akartam tűnni.
Aztán egyszer csak felgyorsultak az események. A békefeltétel... Lola... megszülettek a gyermekei... Csak kapkodtam a fejem, de mivel most nem mint magánember, hanem mint az emberiség képviselője voltam jelen, nem volt más választásom, bele kellett egyeznem...
*Béke? A kapitányért cserébe?... Áhhh, ravasz vénember... De nem bízom benne, továbbra sem...*
A kapitánnyal elbúcsúztunk egymástól - úgy tűnik helyreállt a régi "rend", ismét egy oldalon küzdünk.
- Igen, újraszervezem a flottát, én sem hinném hogy hosszú életű lenne a béke. -
- Na meg persze várjuk vissza - szóltam még oda mielőtt kilépett az ajtón.
Majd hárman maradtunk a teremben. Kisaki egyből hozzám lépett:

- A testvérem számolt ezzel a lehetőséggel... Admirális... minden bolygónkat átengedjük önnek... kiéve kettőt... Venom és Tharmail függetlenségét kérem... kéri a testvérem csak. Lolával vissza vonulunk egyenlőre míg maga stabilizálja a védelmet... de a mi kiépített bázis és bolygóvédő ágyú soraink irányítását is megkapja. A flottánk még a Conduit elleni harcból eléggé hiányos... látta maga is milyen pusztítás volt... így harcban, már ha ismét arra kerül sor... még nem tudom mikor leszünk képesek segíteni...

- Ööö, hát... Hát ha komolyan gondolja, akkor... Rendben, azonnal intézkedem a bolygók megfelelő biztosításáról és... Nem, nyugodtan rendezzétek csak a soraitokat, és ha bármire szükségetek lenne... Mindíg elérhető vagyok - mondtam egy apróbb mosolyt csempészve az arcomra.
Miután Lolával együtt távoztak - utolsóként - én is visszaindultam a Hellboyra, majd első parancsként a disken lévő bolygókról gondoskodtam.
- Nos emberek, a kapitány lemondott a bolygóiról - 2 kivételével -, ez a megfelelőnél is kedvezőbb hátteret biztosít számunkra a győzelemhez. A nyersanyagok minél gyorsabb kitermelését/szállítását kell elsődlegesen megoldanunk, hogy aztán minden űrhajó gyár maximális hatékonysággal működhessen, hisz minden hajó számít. Valamint a kapitányt sem ártana visszaszerezni... -
*Bármennyi ideje is legyen még hátra* - de ezt már csak magamban tettem hozzá...

Kisaki az asztalra borulva szunyókált papírok, holodiscek társaságában mikor Lola bejött az ajtón. Gyengéden elmosolyodott majd az ágyról egy takarót hozott és betakarta amire felébredt.

- Ah... - pislogott nehezen - elaludtam?
- Pihenned is kell - szólt Lola kedvesen - mióta megjöttünk, abban a két napban csak dolgoztál. Fiatal vagy még és igenis szükséged van pihenésre.
- Ez úgy hangzott mintha bátyus mondta volna - mondta kicsit szomorkás hangon és feküdt vissza az asztalra.
- Mond - ült le mellé - mi az amit titkolsz?
- Nem titkolom... csak nem volt megfelelő alkalom, hogy elmondjam...
- Hát amint vissza értünk én a kicsikkel foglalkoztam míg téged egyből elragadtak a kapitányok és szervezned kellett a rendszerekből a kivonulást... de ahogy elnézem most mind ketten itt vagyunk nem? - mosolygott kedvesen

Kisaki felállt, kézen fogta Lolát és leültek az ágyra. Maga elé nézett majd sóhajtott egy nagyot és Lola szemeibe nézve elkezdte.

- Mikor össze csaptunk a Conduit erőivel... véres harc volt... és a hajónkat kilőtték... Bátyus engem védett egy robbanástól és... meghalt... vagyis... - ekkor Lola szemei kikerekedtek és a kezei remegni kezdtek - valahogy túlélte... - folytatta Kisaki - azonban nagyon gyenge... ha nem is akarja mutatni... napokig szenvedett mire sikerült ismét magához térnie. Viszont... sokszor kezdett súlyosan vért köhögni... - ekkor Kisaki Lola nyakába ugrott hátradöntve az ágyon és halkan, sírva folytatta - ő maga mondta... haldoklik... Hector haldoklik!

Lolának időbe tellett míg minden szót megértett... Kisaki az arcát a mellkasába temette és úgy sírt majd Lola finoman átölelte és kicsit magához szorította majd suttogva folytatta:

- Minden rendben lesz - simogatta meg a fejét - itt vagy neki te, én és a gyerekei - mosolygott rá - nem hiszem, hogy itt hagyna...

Pár perc csönd után az egyik hangszóró megszólalt.

- Kisaki úrnő kérem jöjjön a C0 szektorba. A tudósok azt mondták megoldották az első akadályt.

Kisaki nem habozott, felpattant, megtörölte az arcát és megindult kifele mikor Lola megragadta a karját.

- Nem várhat? Nem jó ha elfojtod....
- Ez nem - mosolyodott el majd kézen fogta ő is - ezt látnod kell

Egy hatalmas hangár ajtó előtt gyülekeztek a tudósok mikor Kisaki és Lola sietve oda értek.

- Sikerült az áttörés? - kérdezte Kisaki izgatottan
- Igen, megoldottuk a meghajtás problémáját ami eddig hiányzott és a kettes fázisba léphetünk!
- Akkor már csak a Tharmailon a fegyverrendszer elkészültére várunk amit majd beépítünk itt a Venomon igaz?
- Igen.
- Miről van szó? - szólt közbe Lola
- Erről - nyomta meg Kisaki a hangár nyitó gombját.

A hatalmas titánacél ajtó nyikorogva indult meg felfele és a mögötte lévő gigászi térben ott volt a Deus... pontosabban egy tökéletes mása...

- De ez,,, ez... - tátotta el a száját
- Hónapok óta építettük szünet nélkül... bátyus és én nagy részt megszereztük a terveket csak két fázis hiányzott. A meghajtás és a fegyverzet... és már csak egy kell. Ha elkészül... akkor végleg győzhetünk.
- Ezért kértétek ezt a két bolygót...
- Igen... titokban kell tartanunk... apánk kémjei bárhol lehetnek...
- Ha elkészül... vissza hozhatjuk? - kérdezte Kisakira nézve esedező szemekkel
- Vissza fogjuk! - mosolygott elszántság tüzétől égő szemekkel

A kapitány által átadott bolygól ellenőrzésünk alá vonva.
A nyersanyag kitermelés 100%-on.
A féregjáratrendszer kibővítve = villámgyors szállítás.
Megsokszorozódott nyersanyag készlet, rengeteg új gyár, eddíg sosem látott mértékű aktivizálódás a hadigépezetben.

Az utóbbi idők főbb eseményei. Bizakodásra adnak okot, de nem tudjuk pontosan mekkora erővel állunk szemben... És a kapitány... Vajon él e még? És Kisakiék? A béketárgyalások óta semmi hír róluk, olyan pofátlan pedig nem vagyok, hogy megfigyeljem őket a meghagyott 2 bolygójukon.

- Uram, mit gondol, meddíg kell még folytatnunk ezt az intenzív flottaépítést? - törte meg a magányomat Drake
- Nem tudom... Sem azt, mekkora az ellenség létszáma. Nyilvánvaló, hogy a tárgyalás óta eltelt időt ők sem napozásra használták, tehát... Nem tudom... Amíg a nyersanyagkészlet kitart... addíg mindenképp, így sem valószínű hogy fölénybe kerülnénk... De legalább... Áhhh, megöl a kíváncsiság, nincs ennél rosszabb... De nem én akarom felrúgni a békeszerződést - illetve én tulajdonképpen nem is akarom, de a Császár biztosan... - így nem akarok megfigyelő hajókat kiküldeni, valószínűleg úgy sem lenne túl sok esélyük észrevétlennek maradni. -
- Valóban biztos benne hogy ez a béke csak ürügy volt? -
- Igen, kimondva kimondatlanul, de nem várt tőlünk ekkora ellenállást, meggyengült... Valamennyire... Muszáj volt lépnie valamit. Viszont nyilván azt is tudja, hogy nem dőlünk csak úgy be neki. Ellenben azt nem valószínű, hogy tudja, hogy a fia "királyságának" majd 100%-a is immár a miénk és valamiért én úgy érzem, ezen a területen kezdené a visszavágást... Teszem azt a Taunál kezdve... Nem ártana jobban odafigyelni a határok mentén... Bármikor megjelenhetnek... -

*** 1 hónap múlva ***

1 hónapja nem érzékeltek semmilyen mozgást a Föld erői azonban egyik nap, földi idő szerint pontban éjfélkor, a radar egy hajó jelét fogta a Centaury-tól északra a határ mentén... aztán még egyét... és még egy... míg végül egy, az érzékelők adatai alapján, 1000 hajót számláló óriási raj jelent meg... ugyan a határt nem lépték át de fenyegetően hatott ez a hatalmas flotta... az első órákban csak álltak a képzeletbeli vonal mentén, hagyva, hogy a földi érzékelők bemérjék őket, majd egy ismétlődő jelet kezdett sugározni a hatalmas vezérhajó, ami a raj közepén állt védve és körülbelül a Deus méretének a fele volt. A jel két szóból állt... vagyis egy névből... semmi mást nem tartalmazott... ugyan azt ismételte megállás nélkül, órákon át, mint egy végtelen adás...

"Tavaszi Tekercs"

újra és újra.... újra és újra...

Az idő csak telik, a flotta - szerencsére - immár eddíg elképzelhetetlen méreteket öltött, de egyenlőre - szintén szerencsére - semmi nem utal arra, hogy a Császár készülne valamire, bár az nyilvánvaló, hogy ez nem marad így örökké.
*Köhöm* - Ööö, uram, azt hiszem ezt látnia kell -
- Történt valami? Ellenséges hajók? -
- Hát... Azt még nem lehet tudni uram, de hajók a Centaurítól északra, még a határon túl. Méghozzá sok, folyamatosan mérik be őket a szkennerek uram -
- Eljött az idő hát... Azonnal riadóztatni az egész... -
- Várjon egy kicsit uram! A jelenlegi adataink szerint jó 1000 hajó, de csak állnak és várnak. És... Hát ez... Ez meg mi? -
- Mi micsoda? -
- Kihangosítom uram -
"Tavaszi Tekercs", "Tavaszi Tekercs", "Tavaszi Tekercs", "Tavaszi Tekercs"....
- Ez meg mi a fene? -
- Folyamatosan ezt sugározza a vezérhajó uram. Mit gondol? -
- Ehhh, hát mit tudnék erre mondani, egy hajó folyamatosan az én nevemet sugározza ki az űrbe... Nyilvánvaló felhívás, talán nem ellenséges szándékkal, hisz akkor már rég átléphették volna a határt. De bőven benne van, hogy csapba... Ugyanakkor ennek mindenképp utána kell járnunk... Lássuk csak... Mi vagyunk "hazai pályán", tehát... -
- Tehát uram? -
- Tehát 1500 hajó kíséretében meglátogatjuk a Centaury rendszert és kiderítjük kik ezek és vajon mit is akarnak tőlem -
- Ahogy parancsolja uram -
- Rendben, akkor indulás egy óra múlva, addígra álljon készen a flotta -
- Minden meglesz uram! -
*Hm... Ez nem a császár... Nem is Kisaki... Nem is a kapitány... Talán a császár egyik gyermeke akar közölni velem valamit... Vagy az egész csak elterelés és...*
- Várjon... Jobban végiggondolva elég gyanús nekem ez az egész... Az alap terv továbbra is érvényben marad, de... Minden bolygóhoz menjen még egy plusz század. Csak hogy nyugodtabban indulhassak el... -
- Arra gondol uram, hogy talán... -
- Nem lehet kizárni... Bár elég átlátszó lenne... Mindenesetre ha felkészülten érne, az ártani biztosan nem árt - mondtam mosolyogva.
*1 órával később*
- Uram, indulásra készen állunk -
- Hát akkor járjunk utána a dolognak. Teljes sebességgel a féregjárat felé! -
A Centaury-3at elhagyva immár szabad szemmel is láthatóvá vált a jelentéktelennek nem nevezhető flotta, ahogy még épp a képzeletbeli határvonal mögött áll és vár.
- Kérek egy nyílt csatornát, próbáljuk meg felvenni a kapcsolatot - mondtam miután a saját flottám is leállítottam a határ mentén.
- Mehet -
- Ismeretlen űrhajó jelentkezz, itt Tavaszi tekercs. Vettük az adását és módfelett kíváncsi vagyok rá kik maguk és miért akartak találkozni velem, vétel -
Majd a feszült várakozás pillanatai következtek...

A két flotta farkasszemet nézett egymással és tapintható volt a feszültség. Az Admirális hívására azonnal jött a válasz és mikor megnyílt a képernyőn a videó...

- Admirális... - köszöntem komoran miközben egy kicsit biccentettem a parancsnoki székemben ülve.

Nem tudom milyen hatást kelthetett a megjelenésem, de valószínűleg eléggé össze zavarta őket... ott ültem a főhajó parancsnoki székében, ugyan abban a díszes ruhában amiben tiszteletemet tettem az admirálisnál pár hónapja... mielőtt azonban megkérdezhették volna mi is ez az egész, folytattam.

- Az apám, az uralkodó - javítottam gyorsan ki magam - üzenetét hozom. Két napot ad, hogy végleg behódoljanak. Ha addig nem szerelik le minden hajójuk, a teljes kiirtás mellett döntünk... jól gondolják meg... nincs esélyük ellenünk... Vagy megadják magukat és eléldegélhetnek a szánalmas Földjükön... vagy elpusztulnak mind..... Adás vége... - azzal megszakadt az adás és több jel nem jött a várakozó flottámtól...


*** 5 perccel az adás után ***

Kódolt üzenet futott be az admirális hajójába.

"A Taunál, a határtól 12 parsecnyire lévő csillagködben 1500 hajó rejtőzik, és a 48 óra lejárta után azonnal támadni fog. Mi csak elterelés vagyunk, a flottánk összesen 200 hajóból áll, a többi hologram, a főhajó képes megtéveszteni az érzékelőket, és kivetíteni álhajókat."

Név nem volt, hogy ki küldte, és vissza keresni sem lehetett... csapda? vagy nem? valóban lehetséges a hologram technológia ilyen fejlett használata?

Az egyik elképzelésem máris megdőlt, ez ugyanis a kapitány volt... Meg is lepődtem, úgy ahogy kell.
*Áhh, nem tudom mit tett vele az apja, de... Be nem hódolunk az biztos... És ha kell, őt is...*
A vészjósló gondolatomat nem kellett befejeznem, mert ismeretlen jelet fogtunk, ami megnyugvással töltött el - legalábbis a kapitány "állapotáról".
- Ezt meg mire véljük uram? -
- Arra, hogy a császár azt képzeli visszakapta a fiát, de ez nincs így... Figyelmeztet minket... Legalábbis remélem... -
- És most? -
- Mindenekelőtt visszatérünk a Földre. Kisakiékat is értesítenünk kell, ha igaz, ha nem. Ami pedig a Taut illeti... Nem szabad odaküldeni egy nagyobb sereget, még rájönnének hogy számítunk rájuk... Na meg lehet, hogy pont az lenne a csali, hogy a főerőinket oda csoportosítjuk, ők meg közben vígan beveszik a Földet... -
*Valami olyan megoldás kéne, amiből nem is veszik észre, hogy számítunk rájuk, de nem is hagyjuk végtelenül azt a szektort... Hm... És ha?...*
- Rendben, megvan mit fogunk tenni. A Zion rendszerbe irányítjuk a fő flottát, mit ha ott számítanánk esetleges támadásra, de mindeközben egy-egy 500 fős flotta elfoglalja a helyét az Omega és a Debyrion védett oldalán is. Így már alapból lenne jelentősebb védelme a szektornak, hisz pillanatok alatt odaérhetnek a Tauhoz, de egy esetleges támadás esetén a Zion rendszert is gyorsan kiüríthetjük. Én a maradék erőkkel a Földnél maradok, hátha csak csali az egész. Igen, ezt kell tennünk. -
- Remek terv uram. Remélem beválik. -
- Köszönöm. Egyenlőre én is csak reménykedni tudok. Viszont arra is oda kell figyelni, hogy a Zionba sem egyszerre érkezzen meg az a hatalmas flotta, hanem a 2 nap alatt szépen fokozatosan. A második nap végére pedig a két kisebb csapat is elfoglalja a helyét. Én pedig igyekszem mindent szemmel tartani a Föld mellől, ugrásra készen... -

Ott ültem a "parancsnoki székemben" és reménykedtem, hogy az admirális hinni fog nekem... sok minden történt velem az elmúlt egy hónapban... és sajnos nem minden alakult úgy ahogy én szerettem volna... sőt... a rosszból a lehető legrosszabba fordult a sorsom... de a reménytelenségből is talán van kiút... de ahhoz ki kell jutnom innen... és már ahhoz... Kisaki kell... de hogy miért is?... nos...

***1 hónappal ezelőtt***

Miután "apám" hajóján elhagytuk a Földet a kabinomban voltam tartva majd egy hétig... ki se mozdulhattam, csak a bent lévő replikátorból szereztem kaját is... elég nyomasztó volt, de sejtettem, hogy ilyesféle bebörtönzés vár rám első sorban... de nem érdekelt, mindaddig amíg apám közelébe nem juthatok és akkor vége a játéknak... nem fogok habozni és végzek vele. Ezt határoztam el... Épp aludtam mikor az ajtóm nyitódására ébredtem fel és Nion jött be.

- Apánk látni akar! - vetette oda félvárról
- Ideje volt - sóhajtottam majd felkeltem és elindultam vele a hajó útveszőin

Mikor meg-meg akartam állni, hogy körbenézzek Nion erőszakosan lökdösött tovább, hogy mozogjak már. Apám szobája... nem ez nem jó kifejezés... apám kastélya óriási volt.... a hajón belül nem hittem volna, hogy ilyesmit is megenged... szinte egy második világ volt itt... fák, tavak, és középen egy kastély... mesterséges ég és nap... elképesztő... amennyire megvetem a fajom annyira lenyűgözött most... a kertben teázott és nekem is le kellett ülnöm mellé majd Nion magunkra hagyott. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar alkalmam lenne arra, hogy végezzek vele. De nem támadtam azonnal... érdekelt mik a tervei...

- Látom a fényűzésből nem adsz alább...
- Ugyan fiam, nem mondhatod nem hiányzik az ilyen élet.
- Hiszed vagy sem, hát nem.
- Heh - nevetett - mi lett veled?
- Ez most költői kérdés vagy megválaszoljam?
- Nem kell válaszolnod rá... Legígéretesebb fiam voltál, ha még pár évtizedig fejlődsz talán átadtam volna a helyem neked.

Ezek a mondatai megdöbbentettek... apám halhatatlan... nem hittem, hogy valaha is feladná az uralkodói helyét... de aztán elgondolkoztam... lehet csak azért mondja, hogy nyomást gyakoroljon rám...

- Ezen ne töprengj fiam, ez az igazság... Nagy reményeket fűztem hozzád... de minden családban vannak vadhajtások - szürcsölt a teájából
- Vad hajtás? pf.... én téged neveznélek annak.... egy jó NAGY vadhajtásnak!
- Haha - nevetett önfeledten - na ez az amiért kedveltelek... te nem féltél sose tőlem... sose haraptad el a nyelved ha vitázni kellett... sose hagytad szó nélkül ha valami nem tetszett! A többi kölyök fülét-farkát behúzza ha velem beszél... gyenge kis mitugrászok...
- Ebben kivételesen egyet értünk... - nem hittem volna, hogy ezt ki mondom valaha is... és mi ez? hogy hogy ilyen nyíltan tudok beszélni vele? azért jöttem, hogy megöljem, nem traccspartizni!... futottak át bennem ezek a gondolatok
- Viszont - komorodott el szinte azonnal - több esélyed már nem lesz visszatérni.
- Nem mintha akarnék...
- Tudom... ha pár hónappal ezelőtt még vissza térsz, engedtem volna... de így...
- És mik a terveid? - sóhajtottam flegmán
- Megöllek.

Ekkor hirtelen felé fordultam de ő csak a teáját szürcsölte majd folytatta-

- Vagy rabszolgámmá teszlek... még nem döntöttem - mondta nyugodt hangon
- Tudod APA - nyomtam meg a szót - azt hiszem van amit tudnod kell - mosolyogtam el magam
- Azt, hogy egyszer már meghaltál, és most haldokolsz illetve új erőt kaptál, amivel megölhetsz?

Na erre nem számítottam... honnan tudja? Mikor? Miért? Ezekre sose fogok választ kapni...

- Neked is tudnod kell valamit fiam... míg a feleségecskéd nálunk vendégeskedett, elvégeztettem rajta egy apró műtétet... persze ő nem emlékszik rá. Beültettem egy kis chipet a szívébe. Ha az én szívem megállna az övé is. Ami tudod mit jelent - ivott megint a teájából - oh és majd elfejtettem mondani... ha nem engedelmeskedsz... akkor távvezérléssel aktiválom.

Erőtlenül dőltem hátra a székben... megfogott... Sakk-Matt... ha megölöm, Lola is meghal... ha nem engedelmeskedek akkor végez vele... innen nincs kiút... vagy... ekkor jött az ötletem... nem tudom honnan de ismét esélyt láttam... ha sikerül valahogy Kisakinak felépítenie a Singularity-t akkor az a hajó a harctéren nagy zavart okozna... végül is a Deus tökéletes mása lesz... abban a zűrzavarban ha feljutok... és Lola is ott van... egy műtéttel talán kijátszhatnánk a chipet... és ha akkor... de hogy mindez össze jöjjön... kevés esély... nagyon kevés... de nincs más lehetőségem... mindezt végig gondolva válaszoltam neki...

- Mit akarsz, mit tegyek?
- Egyszerű. Ismekedj meg az új seregeddel és hajóddal. Aztán megkapod a parancsaim, és ha itt az idő irány a Föld. Addig is élvezd a lakosztályod. Talán... de csak talán... megbocsájtok egyszer... még nem döntöttem - azzal kiitta a teáját majd felállt és a nyugágyában hátra dőlt - most menj, pihenni akarok!

Azzal lesöpörtem az asztalról a teáskészletet és úgy bele vágtam hogy a fém meghajlott, és ketté pattant.

- Egy féreg vagy...
- De az apád is. Most pedig takarodj a szobádba....

*** A jelenben ***

Kisaki... remélem megérzed mire gondolok... te vagy az utolsó reményünk... - tördeltem idegesen az ujjaim a parancsnoki székben

Még másfél nap a határidőig:
- Uram, az első fecskék megérkeztek a Zion rendszerbe, a nap folyamán még két csoport érkezése várható -
- Rendben. És a meglepetés? -
- Már készen állnak a holnapi indulásra uram -
- Akkor csak így tovább. Most még Kisakit szeretném értesíteni, biztos ami biztos. A pontos frekvenciát nem tudjuk, ezért sugározzák az üzenetet a Tharmail és a Venom irányába is. A szövege pedig:
Itt Tavaszi tekercs. Beszéltem a bátyáddal. Úgy tűnik, az apátok sakkban tartja valamivel, de tudott segíteni. Információ szerint a Tautól nem messze állomásozik 1500 hajó, hogy holnap elindítsa a támadást, ha nem hódolunk be. Ami természetesen nevetséges. Már gondoskodtam a fogadtatásról, de értesíteni akartalak. Remélem megkapod az üzenetet. Vége -
- Üzenet sugárzása a nevezett célpontok felé megkezdve uram -
- Akkor ezt is elintéztük, várjuk, hogy történik-e valami... -

- Kisaki, igaz a hír? - rontott be Lola hozzá
- Igen... - mondta egy kis habozás után
- Mit fogsz... mit fogunk tenni?
- Elsőnek nyugodj le... - tette a vállára a kezét - másodszor... semmit...
- Hogy érted? - üld le kicsit elkeseredve a székébe
- A Deus még nincs kész...
- De hisz...
- Igen, egy hete "elkészült" de nem tudjuk a fegyverzetét működésre bírni... túlterhelődik... amíg ezt nem oldjuk meg addig nyílt célpontok leszünk... a katonai létszámunk nem számottevő... maximum 1000 hajót vagyunk képesek kiállítani de nem kockáztathatjuk meg... most az admirálisnak egyedül kell harcolnia... mindaddig míg a Deus el nem készül...
- Nincs semmi amit tehetünk? - keseredett el Lola
- Nincs... - szorította meg a kezeit - MÉG nincs... de lesz... hidd el... most küldjünk egy üzenetet az admirálisnak... mi nélkülünk kell most cselekednie...

Eljött AZ a nap. A nap, mikorra a támadást vártuk. A két "előörs" a helyén, a Zion rendszerben több, mint 3000 hajó igyekszik azt az érzetet kelteni az ellenben, hogy ott várnánk egy esetleges támadást. Jómagam a főerőkkel a Föld mellett követem feszült figyelemmel az eseményeket, felkészülten az indulásra a Tauhoz vagy akár a Föld megvédésére.
- Uram, ha a kapitány igazat mondott, akkor... -
- Akkor az az épp most feltűnt "folt" a radaron az ellenség - vágtam közbe, a radarra pillantva. -
- Igen... Gyorsak... Mintegy 1500... Ezek szerint a kapitánynak i... -
- Úgy tűnik, de még semmi sem biztos. Lehet hogy ha azonnal reagálnánk rá, akkor egy eddíg ismeretlen flotta egyből megszállná a Földet. Mindenesetre - csak hogy érezzék a szeretetünket - a két előörs azonnal lépjen ki a rejtekéből is induljon a Tau segítségére. -
- Máris küldöm a parancsot uram. És a zioni flotta? -
- Egyenlőre várunk... Nem tudjuk, várhatunk e másfelől is támadást. Ha nem, kipucolhatják majd a szemetet. De egyenlőre még várunk... -